Napi Hírek, 1940. június/2

1940-06-30 [0468]

X Gy/Gy/Dn E <5 m a ., junius 30, /Stefani/ A hadmüveletek övezetéből: A Duce Badoglio tábornagy, a hadügyi alállamtitkár, a nemzetnevelésügyi miniszter ás katonai személyiségek kíséretében a nyuga­ti arcvonalon tett csapatlátogatások második napján hosszasan időzött To­rino két kórházában, ahol négyszáz tisztet és katonát ápolnak. A Duce egyen­ként kikérdezte a sebesülteket hogylétükről és vigasztaló szavakat mondott mindegyiküknek. Egy csoport francia sebesült római köszöntéssel üdvözölte a Ducet. Ezután a gépkocsi kiiont Genisbe mentek. A Duce áthaladtában üdvözölte a vidék lakóinak lelke­sen Hintető" csoportjait, azután a völgyben szemlét tartott a csapatok fö­lött, átment az ellenséges területre, amely az utolsó napok hadműveleteinek nyomát viseli magán. Tizenkét óra harminc perc körül megérkezett abba a Körzetbe, ahol az olasz csapatok előretolt egységei Hodane város első há­zaiban helyezkedtek el. Visszafelé a Duce megállt Ulzoban, ahol szemlét tartott a csapatok fölött és találkozott a Piemonti herceggel, a nyugati hadsereg parancsnokával. Moliere városban ugyancsak sz emlét'tartott a'Duce és talál­kozott ^ístoie herceggel, a 7. hadsereg parancsnokával. A Duce itt újból ellenséges területre lépett. Itt van Chadderton, a világ egyik legerősebb clasz erőditménye. izén a vidéken is fel lehet ismerni a heves harcok nyomait. A Duce azután visszatért olasz területre és csapat láto­gatásé második napját Pinerolo városában fejezte be. /MTl/ I Fir/B/Dn W a s h i n g t o n , junius 30. /Német Távirati Iroda/ N A folyó költségvetési ev 3.700 millió dollár hiánnyal zárult. Az ez évi összkiadások 9.600 millió dollárral csúcspontot értek el. Az összbevételnek ezzel szemben csak 5.900 millió dollár volt. A pénzügyminisztérium a következő költségvetési év be­vételeit 7.000 millió dollárban, a kiadásokat 10,000 millió'"dollárban álla­pította meg. Az uj fegyverkezési pótterv következtében azonban a kiadások további 5.000 millió dollárral fognak emelkedni. /MTl/ -o- Szf/Szf/Dn Ankara, junius 30. /Török Távirati Iroda/ Hivatalosan jelentik: Az iraki külügyminiszter és igazságügymini a. ter Anla rá­ba érkezett, hogy látogatást tegyen a köztársasági kormánynál. Az iraki ál­lamférfiak több megbeszélést folytattak a török miniszterelnökkel és kül­ügyminiszterrel és a köztársasági elnök is kihallgatáson fogadta. A török és iraki államférfiak megbeszéléseik során ismételten megelégedéssel álla­pították meg, hogy a két szomszédos ország között a barátság és az érdekek szoros kapcsolatai állanak # fenn. A nézetek tökéletes azonossága remélni engedi a két ország közötti kapcsolatok szerencsés fejlődését és hasznossá tette az iraki miniszterek ankarai látogatását. Nouri Said iraki külüg vmi ni sz t e r visszautazott Bagdadba. /tei/ -o- Szf/Szf/Dn Moszkva, junius 30. /Szovjet Távirati Iroda/ Bogeman helyettes svéd külügyminiszter junius 29.-én Moszkvába érkezett. /MTI/

Next

/
Oldalképek
Tartalom