Napi Hírek, 1940. június/2
1940-06-20 [0468]
W Szf/Ma a a d ri d, június 20./Hamut Távirati Iroda/ A biztonsági hatóságok madridi főigazgdósága közli, hogy az utóbbi napokban sok névtelen röpcédulát terjesztettek a volt spanyol uralmi rendszer mellett. Ezek mögött a mesterkedések mögött áUó szervezetit felfedezték és sok személyt - köztük aéhány-kii]földit is letartóztattak. Fegyvereket és hadianyagot foglalta le. /MTI/ í G yA fa *'f a s h i n g t o n, iunius 2ö a /Kémet Távirati Iroda/ ? , Peher Ház titkárságán megerősítették, hogy a haditengerészet által megrendelt hadihajók közül 2° ten^ralatt járó-vadász hajót és torpedo-mot^shajót elkészülésük után átengednek Angliánfk , Szenátusi körökben ez az értesülés megütközést keltett. Walsh a szenátus tengerészeti bizottságának elnöke rámutatott arra, hogy az amerikai országvédelem súlyos következményekkel járó megkárosításáról van szó és szemere vetette a kormánynak, hogy nem járt el egyenesen, mert hasonló adásvételi ajánlKozásokkal szemben eddig elutasito álláspontra helyezkedett, i* bizottság véletlenül tudta meg, hogy a haditengerészét tulajdonában levő haj ok átengedéséről mar ket hónappal ez&jtt tárgyalások folyjak, i/alsh elnök a többi bizottsági tag neveben is az ügy alapos felülvizsgálását követelt^, mert í'élo ? hogy a magánhajf őoitő-uzemektBn a haditengerészet számára épülő más ha]okát is - beleértve csatahajókat, rombolók?*, ci±álókat es tengeralattjárókat - hasonló módon átengednek, A Herald Tribüné értesülése szerint az eladási ügylet 40rgenth.au pénzügyminiszter közbenjárására jött lótr w uorgenthan a cel erdekében nyomást gyakorolt Compton helyettes tengerószetügyi miniszterre. . ... ... .Sarly, Roosevelt titkára azzal az állítással igyekezett elhallgattatni a bírálókat, hogy az intézkedő* " szigoruk Roosevelt ígérete crtelmében" történt, amely ugy sz-ólt, hogy az Egyesült Allr> mo j c anyagi segélyforrásait rendelkezésűre bocsátják a nyugati hatalmaknak. Jv^ r ' 1 E/E Genf, iunius 19./Stefani./ Miközben francia katonai ménekültek százával lépik át a svájci hatért és adják át fegyvereiket, ide az a hir érkezik:, hogy Korzikában felkelés támadt és neves harcok-folynak ~ több községben a lakosság és a francia helyőrségek között. Franciaországi jelentések szerint az angolellenes fellépések egymást érik. Brestből érkezett hir szerint valóságos csata folyt le hajóraszálln . brit katonák és francia katonák Közötte Az angolok kihívó és megvető megjegyzéseket tettekjmire egy csopdrt ~' francia tengerésztüzes megtámadott és megsemmisített egy angol ezredet; JEgyes francia lapok hevesen támadjak a szövetségeseket, akik <*, súlyos veszély pillanatában elhagyják Franciaországot. A "Petit Dauphinois" keserű elégtétellel állapit ja meg, hogy Anglia ellenállási elszántsága nem egyéb enámitásnál. Anglia vereséget fog szenvedni, mielőtt Amerika hatályosan támogathatná és akkor sorsaátétségtelenU] ugyanaz lesz, mint most Franciaországé ^amelynek veszte nagyreszt az angol visszahúzódásnak tul?. jdonitando. /HTI /