Napi Hírek, 1940. június/1

1940-06-10 [0467]

Ba Má/L Beme, június 10./Magvar Távirati Iroda,/ A , Kint a Gazzá tts flel Papoló jelenti Londonból, az olasz ha­jóstársaságok közölték, hogy a nyilt tengeren lévő olasz hajók parancsot kanták, hajózzanak azonnal semleges kikötők felé. A ha jók parancsnokait felhatalmazták, hogy ugy járjanak el, ahogyan a legjobbnak látják. ————————— Ba Má/L Róma, június 10./Magyar Távirati Iroda./ A otempa athéni tudósitójának jelentése szerint a görög politikában az utóbbi napokban érezhető változás következett be.'Miközben Olaszország határozottan hangsúlyozza, hogy be akar lépni a háborúba és miközben nyugaton győzelmesen halad előre a nénrt támadás, a szövetsé­gese k görögországi állásai egymásután . omlanak össze, Görög poli­tikai és katonai körökben senki nem kételkedik már ebbam, hogy melvik ol­dalon van ? nagyobb erő. Göröprszág vezetői komolyan törekszenek arra, hogy megóvják országuk békéiét és függetlenségét, ügy látszik, kezdik balatbi, hogy a Z európai hatalmi egyensúly megváltozott és a kis népek számára a legjobb az, ha már eleve megegyeznek a való szinti gvőztesekkel. O^ogorszag -vezetői is megértették talán már, hogy legjobb eszköz orszi­guf nyugalmának megóvására az, ha megszabadulna k bizonyos le tűnőben lé\6 politikai rendszere-tol. A görög államférfi akna k meg kell órteniök - irja a otampe - hogy Görögországnak el kell távolodnia ' ' szavatQléitél és baráti kezet kell nyújtania azoknak az erős szomszédok­nak, amelyeknek nmos szándékuk efajta szavatosságokat felyjánlani. Ba Má/L Ró 1 a, június 10„nMagyrr Távirati Iroda./ Az olasz sajtó még mindig hevesen tiltakozik a Dailv Te­lagraphban megjelent nyilt levél ellen, amelynek i ró ja Oh szór sz ág* beava t­kozása eseten Roma bombázását ajánlja. m A P °P? 10 iW*? 1 ! 0 hangsúlyozza, hogy az angol levelire nincs tisztában Olaszország legi haderőjevel és nem tudja, hogy Olaszország Fl? d g>? "camadáára meghevesebb támadással fog válaszolni. Ha a Z an^ol repü­lök Romát bombáznak, az olasz repülők azonnalLondont bombázzák. A tengely­hatalmaknak Londontól 100 km-re kitűnő légi támaszpontjai vannak, amelye­ket az olasz repülők lehasználhatnak. A mi repülőtereinkről egyébként szinten el lehet jutni London fölé - fejezi be oikkét a Popolod,Itália. G M/l 8 u k a r e s t, június 10./Magyar Távirati Iroda./ A kolozsvári k reskede Imi kamera kimutatása szerint Szamos tartomány területén az 1939/40. évben eddig 239 kisebbségi kereskedelmi, ipari és benkvál la latot es 171 román vállalatot jegyeztek bn,343 kisebb­ségi és 83 román vállalatot pedig töröltek. J 87 u.,o<*o DD G Má/L Bukarest, június 10./Magyar Távirati Iroda./ Az országban eloállitott, valamint külföldről behozott glycerin kilogrammja után 12 lej fogyasztási illetéket rótt ki a pénz­ügyminisztérium. r G Má/L B u k a r a s t, június 10./Magyar Távirati Iroda./ . LY' z­e $ ren ^letere az. újonnan vagy a közelmúltban ültetett geltaíés. 1 z6nan " k • í 5 évnél rfstelabb erdőkben tilos a le-

Next

/
Oldalképek
Tartalom