Napi Hírek, 1940. május/2
1940-05-30 [0466]
HT Küm Wa Belgrád, május 30,/Bfegyar Távirati Iroda/ A Pester Lloyd belgrádi tudosátőfia által beküldött és a lap szerdaesti számában megjelent cikk Jugoszlávia kulcshelyzetéről egész Jugoszláviában kellemes feltűnést keltett, A Politika budapesti tudósitása már cinében kiemeli.'' hogy a Pester Lloyd Jugoszláviát mint a"balkáni helyzet kulcsát emlegeti. Maga a tudésitás bevezetőjében elmondja, hogy egy-két nap óta ismét a ~ délkeleteurópai helyzet áll a magyar politikai közvélemény érdeklődésének előterében, Emellett igen nagy súlyt helyeznek a magyar-jugoszláv viszony ápoláéára is, aminek legékesebb bizonyiteka a félhivatalos Pester Lloydnak Jugoszlávia kulcshelyzetéről irt cikke, A tudósitás ezután egész hasábon keresztül csaknem ~ egész terjedelmében idézi a Pester Lloyd cikkét. Különösen ki&meli belőleazt a részt, amely szerint békeszerető politikájával Jugoszlávia továbbra is a délkeleteurópai béke egyik alapköve marad, ' . ~ . , A Vreme ugyanerről a tárgyról'szintén hosszasabban ir. Címében kiemeli, hogy a magyar sajtó hangsúlyozza Jugoszlávia központi fekvését a Balkánon. A cikFsZerint Jugoszlávia iránt '^rokonszenv* " Magyarországon fejlődőben van, aminek egyik bizonyítéka a szerdaesti Pester Lloydban megjelent cikk is, A Vreme ezután részletesen, csaknem egész terjedelmében idézi a Pester Lloyd cikkét. HT Küm Wa G y ő r, máius 30. Gyór-I'foson-Pozsony közigazgatásilag egyesitett vármegye csütörtöki közgyűlésén Polniczky Lipót főispán elnöki megnyitó iában a többi között ezeket mondotta: • ' . -"-Az utóbbi időben fantasztikus híresztelések keltek szárnyra, A mai európai helyzetben bizonyos katonai intézkedésekre szük-~ ség van, ezt józarueszü embernek magyarázni nem kell. A kormány a kétségtelenül nehéz helyzetben jakkor tel jesithetiTcsak") nyugodtál? feladatát ég folytathat3a uolijikáját, ha a közönség a felelőtlen híresztelésekre nem reagál. Külpolitikánk alapja változatlanul a berlin-rónai tengely, amelynek támogatásában nem lehet különbség magyar és magyar között. Nemszabad tehát azt a látszatot kelteni, mintha nem volnánk egységesek ennék az iránynak támogatásában. Ezluton 13 felkérem - fejezte be szavait - a vármegye közönségét, hogy a .korhány intézkedései iránt okos magatartását továbbra is őrizze meg,/MTI/ d Bs/Bs/Wa London, május 30./Reuter/ " Hivatalosan jelentik: A Graftoxm Grenade és F/akeful torpedóromboló,valamint több más kisebb segélyhajó elpusztult,/MTI/ 4 0- Má/Mí/Wa Debrecen, május 30, Jeszenszky Andor országos vidéki rendőrfőkapitány háromnapos vizsgálat után befejezte a debreceni rendőrkapitányságon tettlátogatását. Fogadta a debreceni felügyeleti körzethez tartozó tizenhárom rendőrkapitányság vezetőit. Hosszabb megbeszélést folytatott velük, maid csütörtökön délben visszautazott a fővárosba./MTI/