Napi Hírek, 1940. május/2

1940-05-30 [0466]

ME. Bs/Wa § A Migyar Távirati Iroda jelenti; ' ' • A legkisebb gazdasági munkabérek megállapításáról szó­ló 1940, évi XV.t,c,-t az országos Törvénytár március 30,-i szamában hír­dették ki, A következő napon közölte-a Budapesti Közlöny vitéz gróf Teleki Mihály földmivelésügyi miniszter 130.000/1940, számú rendeletét, amely a" törvámr életbelépésének napját június 1.-ben állapitja meg és a végrehaj­tási utasítást is tartalmazza, íhnek megfelelően legkésőbb június végéig kell megalakítani a munkabérmegállapitó bizottságokat- Remélik, hogy SOK'he­lyen eddig az időpontig a munkabérek legkisebb mértéket is megállapítják;-' Ismeretes, hogy általában vármegyei gazdasági munka­bérmegállapitó bizottságok alakulnak, de a földmivelésügyi miniszter élt torvényadta felhatalmazásával és igy Budapesten,^ Debrecenben, Hódmező­vásárhelyen, Kecskeméten és Szegeden elrendelte városi munkabérmegállapitó bizottságok szervezését is. Kárpátalján minden közigazgatási kirendeltség • területén fog munkabérnegállapitó bizottság nüködni. A törvény szerint a munkabérmegállapitó bizottságok' munkaadó és munkavállaló tagjait egyenlő szambám a mezőgazdasági bizottság­saját kebeléből választja. Az elnököt és helyettesét a mezőgazdasági kamara jelöltjei közül a főispán nevezi ki, - -* , A ' , m „ Országos munkabérmegállapitó bizottságot is kell ala­kítani, Ennek feladata: a vármegyei /városi kirendeltségi/ nunkabérnegálla­pító bizottságok határozata ellen beadott előterjesztések elbírálása; a vármegyei /városi kirendeltségi/ bizottságok esetleges mulasztásának pótlá­sa: a földmivelésügyi miniszter jóváhagyásával a muhkabármegállapításra vo­natkozó irányelvek megállapítása. "Az'országos nunkabórnegállapité bizottságba az" Orszá­gos Mezőgazdasági Kamara.•valamint más érdekképviseleti szervek küldenek - ugyancsak a tfritásos elv figyelembevételével - munkaadó és munkavállaló­tagokat; A fölamivelésügyi miniszter ezenfelül négy érdektelen tagot is ne­vez ki a bizottságba. Elnöke maga a miniszter, illotőleg helyettese. • • ' Eddig csak a napszám cs szaknánybé^rck legkisebb mér* tekének ^megállapítására volt törvényes lehetőség, 'A jövőben a munkabérraex*­állapító Dizottság-bármilyen munkabért minimálhat, igy a családi béreket es a reszesbereket, sőt a földmivelésügyi miniszter egyes munkabérnemekre vonatkozóan a megállapítást kötelezővé"teheti. A munkavállaló a legkisebb munkabérre vonatkozó jogá­ról nem mondhat le, ha kevesebbet kapott k, shez. a különbözetet utólap' is követelheti. Az a'munkaadó, aki a legkisebb munkabérnél kevesebbet fizet.' " kihágást követ el. A múlttal szömben"nagy haladást jelent az ellenőrzés in­tézményes megszervezése is. A gazdasági felügyelőségek ellenőrzik, hogy a~ munkaadok a munkavállalóknak a legkisebb munkabéreket valóban megrizetik-e és ezzel kapcsolatban a földmivelésügyi miniszter már előzőleg 21 vármegyei /községi kirendeltségi/ gazdasági felügyelőséghez niuakaügyi felügyelőket oszuo ut} DG 0 :: Lá/¥v/Wa New Y o r k. május 30./Német Távirati Iroda/ . Montrealból jelentik, hogy a kanadai rendőrség letar- ' tóztatta Adrién Arcc,*iot, a kanadai fasiszta párt vezérét és hét munkatársát. A letartóztatottakat az állam biztonsága elleni m.eltartással vá^ol|ák.

Next

/
Oldalképek
Tartalom