Napi Hírek, 1940. május/2

1940-05-28 [0466]

0 Dn B 5 m a , május 23. Olasz művészeti körökben nagy rokonszenvvel fogadták, hogy a velencei Biennale festészeti nagydiját, á 25,000 lirás n Premio Mussolini"-t Aba Kovák Vilmosnak ? a római magyar akadémia egyik első ösz­töndíjasának ítélték. A magvar művészek további nagy sikere, hogy a velen­cei kiállítás,zsűrije kiemelte a nagyobb kollekcióval szereplő Szőnyi Ist­ván érdemeit is ? amint az a zsűrinek az olasz lapokban most közzétett jegy­zőkönyvéből kitűnik; ehhez járul, hogy az olasz kormány a velencei modern" képtár számára nsgvásárolta Szőnyi egyik legkiválóbb festményét. Rendkívü­li sikere van a római ösztöndijasok kiállításának, is, amelvet szombaton nyitott meg az olasz király s amelynek * jelentősége túlnő az évvégi akadé­miai kiállításokon. A római lapok illusztrációkkal kisárt nagv a kkekbai foglalkoznak vele, amelyek közül kiemelendő a Giornale d*Itáliában Carlo Tridenti, a nagynevű kritikus meleg méltatása. A megnyitást követő vasár­nap nagy közönség látogatta a kiállítást, amelyen C-erevich Tibor egyetemi tanár, a Eomai Magyar Akadémia kurátora, a kiállitás rendezője vezetést tartott. A kiállitás június 3.~'.ig marad nyitva. /MTI/ •PJfJMB 0 j/Hav/í)n Losonc , május 26. Fényes keretek között ünnepelték Losoncon a Kármán Jó­zsef-gimnázium alapításának 350. évfordulóját. A gimnáziumot 1590-ben ala­pította a losonci református egyház, 1869 óta pedig magyar királyi állami gimnázium jellegű. A jubiláris ünnepségen megjelent József királyi herceg is. A vallás- ós közoktatásügyi minisztert Kovács Gyula miniszteri tanácsos, a honvédelmi minisztert Fíoder Jenő ezredes képviselte. Az előkelőségek so­rában ott volt még Sztranyavszky Sándor ny. földmivelésügyi miniszter, Ba­ross József, Nógrád-vármegye főispánja, Horváth Sándor alispán, Kemenes Il­lés tankerületi főigazgató ós a magyar közélet több más kiválósága. Az in­tézet volt növendékei közül többszazan Jötték ez alkalomból Losoncra. Az ünnepség reggel 8 órakor hálaadó istentiszteletekkel kezdődött. Ezután az öreg-diákok felkeresték és megkoszorúzták az intézet volt tanárainak és diákjainak sirját. Innen a régi gimnázium épületéhez vo­nultak, ahol megkezdődött az intézet hősi halált"halt tanárai és növendékei emléktáblájának leleplezési ünnepsége. A Himnusz hangjai után Sípos Lajos gimnáziumi igazgató,kérte i'el József királyi herceget avatóbeszédének el­mondására. József királyi herceg beszédében kegyelettel emlékezett meg az intézet hősi halottairól és hangoztatta, hogy a világháborúban többszer volt­alkalma megismerni a losonci katonák bátorságát és hősiességét. A mostani há­ború vórzivatarában Magyarország békés sziget, de ha a cselekvés órája elér­kezik, minden magyar ember tudni fogja kötelességét. A királyi hercegnek nagy tetszessél fogadott szava", után lehullott a lepel a márvány emléktábláról. Ezután a vallás- és közoktatásügyi miniszter képvisele­tében Kovács Gyula miniszteri tan, csos üdvözölte a jubiláló intézetet. Az öreg-diákok nevében Sztranyavszky Sándor köszöntötte az intézetet. Ezután Sípos Lajds igazgató indítványa alapján megalakult a losonci öreg-diákok " barát^ köre. Az ünnepség végén a hősi emlékmű előtt diszfelvonulást rendez-

Next

/
Oldalképek
Tartalom