Napi Hírek, 1940. május/1
1940-05-08 [0465]
3a Lá/ífa Róma, május 8./L3agyar Távirati Iroda/ Olaszország csütörtökön ünnepli a birodalom-kikiáltásának negyedik évfordulóját, amely egybeesik a hadsereg napjával. Csütöjv tök délelőtt a romai helyőrség csapatai a Piazza Veneziíír* vonulnak fel, ahol'katonai ünnepség lesz, amelynek során a Duce vitézségi érmeket oszt szét. Mussolini előreláthatólag a Venezia^rkélyéről szólni fog a tömeghez. (p>U^ Ba Lá/üa Róna, május 8./ífegyar Távirati Iroda/ Sir Percy Lorrain,Anglia római nagykövete visszaérkezésével kapcsolatban Rónában olyan hirek terjedtek el, hogy az angol nagy* követ konkrét javaslatokat hozott magával a földközi-tengeri kérdéssel kapcsolatban az olasz kormány számára. ^ Ezeket a híreket sem olasz, sem angol részről neíi erősitik meg és minden nyilatkozatadás elől a legnerevebben elzárkóznak. Ilyen körülmények között mindezeket a híreket a legnagyobb fenntartással kell io* gadni, Ba Lá/Wa Róma, május 8,/láagyar Távirati Iroda/ A Tribuna belgrádi tudósítója azt írja: hogy Jugoszláviában az utóbbi napok során észlelhető idegesség csökkent. Hozzájárult ehhez az a körülmény is, hogy azokat a híreket, anelyek szerint OÍaszorsz^ a jugoszláv parti vizek semlegességét Megsértette volná, a leghatározottabban megcáfolták. Megnyugtatóan hatott a jugoszláv közvéleményre az olasz sajtó higgadt és tárgyilagos magatartása is. Q Bs/Ho/Wa Szófia, május 8,/Reuter/ . . . , Knatchbull-Rugessen ankarai angol nagykövet egyheti szófiai tartózkodás után állomáshelyére indult. Bulgáriai látogatása alatt kihallgatáson fogadta Borisz király és Pilov miniszterelnök s megbeszéléseket folytatott több más bolgár vezető személyiséggel is./MTI/ • Q Bs/Hc/Wa London, május 8. .v. .A Reuter-Iroda diplomáciai tudósítója ugy értesült, hogy Majszki szovjet nagykövet szerdán délután felkereste Halifax külügyminisztert és megbeszéléseket folytatott vele a megszakadt anpol-szovjetprosz gazdasági tárgyalások folytatásának kérdéséről, Halifax hír szerint különböző részletkérdésekben ujabb felvilágosításokat kért./MTI/ RP Ko/Vó F i r e n z o;május 8. Az olasz-magyar diákgyüléson résztvevő magyar diákok csoportja Firenzébe erkozett, ahol ünnopélyeson fogadták. A magyar egyetemi hallgatók ma este megjelentek a Pergola-színház Yarázsfuvola-e lő adásán ./M.TTÍ./