Napi Hírek, 1940. május/1

1940-05-07 [0465]

Y Dö/Dö/Dn Paris , május 7. /Havas/ A három nap óta ismétlődő hajnali támadások a Saar sza­kaszán a francia védőcsapatok sikerével végződtek. Ismeretes, hogv a német rohamcsapatok két izben is támadtak sokkal nagyobb erővel, mint az ilyen támadások alkalmával lenni szokott. A németek első támadását önműködő" fegyvereink és tüzérségünk zárótűze állította meg. A második támadás sok­kal hevesebb volt és ezúttal mar rohamcsapatok segítsége ia szükséges volt ahhoz, hogy "" " a bebritett elővédeket kiszabadit­sák a németek gyűrűiéből. A hétfő reggeli támadás már nem volt olyan U3gy arányúi a nóraetek ezúttal csak nagyobb járőröket küldtek ki annak megállapítására, hogy előretolt állásaink meg vannak-e még szállva. Ezeket az előőrsöket önműködő fegyvereink és ágyütűzünk gyors visszavonulásra kényszeritettei A francia repülők nagyobb tevékenységet fejtettek ki, mint a németek és több felderítő repülési végeztek a német vonalak felett, valamint azok mögött. Német részről mindössze két felderítő repülésről érkezett hir. Az egyik repülőgép behatolt egészen az ország középső vidé­ke fülé.Paris környékén megszolaltak a légelhárító ágyuk anélkül, hogy lé­giriadó rendeltek volna el. Itt két német repülőgépet láttak. /MTI/ Y Dö/jö/Dn Paris, május 7. /Havas/ . . Eeynaud fogadta Péteir/ , Franciaország madridi nagykö­vetét. /MTI/ - /morna^votj/ Y Dö/Dö/Dn Fáris , május 7. /Havas/ .... A szenátus szocialista csoportja elhatározta, hogy titkos üles megtartását fogja javasolni a nem-kívánatos idegenek kérdé­sének tárgyalása céljából."/MTI/ Q Té/Té/Vv I s z t a n b u 1 május 7. /Reuter/ . , _ , ,A török nemzetgyűlés javaslatot fogadott el, ámelv ki­. vetélés Körülmények között szélesebbkörü hatalommal ruházza fel a katonai hatóságokat-. A javaslat . . értelmében a katonai hatóságok lefog­lalhatják katonai célokra a köz-, s magánvagvont és igénybevehetik a ^Őz­munkaerőt, A javaslat kapcsolatban áll a török kormánynak azzal a kivétek's hatalmával, amelyet abból a célból ruháztak rája, hogy kivételes körül­mények között gondoskodjék az ország oltalmáról. A javaslat részletezi azokat a . : feltételeket is, amelyek fennforgása esetén általános vagy részleges ostromállapot hirdethető és megállapítja, hogy a rendkívüli katonai igazgatási és rendészeti intézkedések milyen módon hajtandók végre. Azokon a videkekckn, ahol ostromállapotot hirdettek, a hatalmat a katonai hatóságok veszik át./MTI/ X Té/Té/Vv Vatikánváros május 7. /Stefani/ ... Monsignore Maglione és Portugália megbízottjai kedden délelőtt aláirta a ozentszek és Portugália kőzött létrejött konkordátumot, a^ly,egyben rendezi a világ különböző tájain működő portugál missziók mü-

Next

/
Oldalképek
Tartalom