Napi Hírek, 1940. április/2

1940-04-26 [0464]

0 Té/Ho NewYorkból jelentik: Indi,anapolisban egy öreg néger gépkocsihajtási enge­délyt kért a hatóságtol. Araikor kitöltötte a személyi adatokra vonatkozó ­iyet, a tisztviselő bosszankodva rászólt, hogy ne-űzzön gúnyt a hatóságból, "hn csak az igazat irtam " - felelte a kérvényező. " De hiszen itt az áll, hogy ön már 106 éves.'' - mutatott rá a tisztviselő az egyik rovatra. A néger erre okmányokat szedett elő zsebéből és beigazolta, hogy valóban igazat mondott. Az engedélyt meg is kapta, mert megállapították," hogy szellemi és" testi erőinek teljes birtokában van és a gépkocsivezetéshez jól ért. Kidc- ­rólt, hogy kilencvenöt éves korában - vagyis ,tizenegy évvel ezelőtt - kezdte meg a kocsivezetés tudományát elsajátítani. /MTI/ 0 T-/Tó/Ho K 0 loz s v á r r ól jelentik: A kolozsvári törvényszék golyó általi halálra ítélte " lornoveanu 27eyes munkást, aki az elmúlt év őszén rablógyilkosságot köve­tett el. A gyilkos azt mondta a törvényszéki újságíróknak, ötül annak, ­hogy neve most bekerül az újságokba és híres ember lesz belőle, /mi/ w 0 Tó/Tó/Ho Kolozsvárról jelentik: iradon meghalt Zsiga Mita cigányprímás, aki arról V ölt nevezetes, hogy egész Európát bejárta és egyidoig a würtembergi herceg prímása volt. /MTI/ - 0 & m+mmn 0 Té Eo/Ho Londonból jelentik: • ­*f angol földművelésügyi minisztérium kísérleteket vég­zett abban az irányban, hogy amerikai példát követve Angliában is meghono­sítsa a ''földnélküli" zöldségtermelést. Angliában ennek az újfajta termelés nek.nég sokkal nagyobb jelentősége van mint Amerikában, ahol termőföldek bőségesen állanak.rendelkezésre - és még nagyobb a fontossága most. háború' idején* araikor a szigetországnak megfeszített erővel kell azon iparkodnia, lohetókegjaiuél tobb mezőgazdasági terményt állítson elő odahaza. ' A loldnélkuli termelésnél a talajt a viz pótolja, amelybe bizonyos vegyi anyagokat tesznek, A vegyi anyagok megfelelő adagolásával a "vízi termelés"" nemcsak felveheti a versenyt a rendes"termeléssel, hanem a termények" bőségé­ben és nagyságában felül is múlja. Különös előnye, hogy mindönki odahaza Is berendezheti zöldséges kertjét, - akar az ablakpárkányon, ahol a j9vőbcn " Y x f a 30^nelvett paradicsomot és egyéb vetemőnyt termelhet az uj módszerrel. A kísérletek biztató eredménnyel jártak. /MTI/ 0 A / L L 0 n d 0 n b ól, jelentik: » • .1 - Június 10.-án 3 Vöröskereszt iavára elárverezik Vií»to­Hl* olaon feleségének, Mária Lujzának, volt a tulajdona! náey elefánt-

Next

/
Oldalképek
Tartalom