Napi Hírek, 1940. március/2
1940-03-16 [0462]
o<- E/L ,/A miniszterelnök kassai beszéde. $ folyt./ - Itt is megismétlem, amit mér másait mondottam, hogy a földreform komoly kérdés és nincsen befelezve azzal, hogy valakinek földet adtunk. Ha a birtokraegoszlást átalakítjuk, ezzel eleget tettunk a törvény végrehajtásának és annak is, aki földet kap. Nekünk fenn kell tartanunk az ország termelésének rendjét is és jól kell termelnünk. S ha egyszer erre' az útra tértünk, s az állam belenyúl a magántulajdonba, a közérdek szempontjából az államnak azt is néznie kell, vájjon jól müveli-e földjét az.'aki kapott, mert különben nem érdemli meg. ÜZ államnak minden lehetőséget meg kell adnia, hogj jól művelhessék ezeket a földeket, amennyire a mai viszonyok között lehet, gondoskodni kell hitelről, a gazdasági felügyelői intézmény fejlesztésével szakoktatásról, a gazdasági vezetésről!" de meg kell követelnie, hogy ennek meg is legyen a gyakorlati hatása. - Az ország érdeke az első es azt, hogy hol kezdjük meg a föl dref ormot, sem a földreformot szenvedőnek, séma földreformból földet élvezőnek magánérdekei nem irányithatják. Ez kizárólag az országos érdekektől függ, amelyek magasabb rendűek, mint akár az egyenek, akár országrészek speciális érdekei, Ü törvény tizenötéves folyamatot tervezett, amelyet a kormány, jmimt annakidején a parlamentben" megmondtam már, igyekszik valamivel meggyorsítani. De természetesen messze vagyunk attól, amit felelőtlen embere k hirde thek, hogy egy tizenötéves folyamatot egy év alatt is el tudunk végezni. Megoldottunk már egy feladatot, amely szintén öt évre, vagy többre volt szabva, nem ennyi idő. hanem másfél év alatt: hadseregünk felfegyverzését, /Lelkes taps és éljenzés./ - Nem azért ilyen rövid idő alatt, mintha más körülmények között nem lett volna jobb, gazdaságosabb, helyesebb több év alatt elvégezni, hanem azért, mert a mai Európában ez nem volt lehetséges. * mai Eu ró púba n ( ne m le h e t a z ember semleg e s jpoli tikáb^ljf. de a semlegességet nem űzheti mint életfilozófiát sem, mert akkor megsínyli. Hiába csinálunk tehát költségvetést vagy terveket, jönnek a világesemények,s a nemzet érdekében az egyik oldalon törölni, a másik oldalon pedig fel kell emelni egyes tételeket, A döntőtezempont mindig az orszS g pillanatnyi szüksége," tehát ezért is nehéz volna ma programot adni. Sok mindent óhajtanánk mi szociális téren is ke re sztÜUvinni es mi mindent kellene a művelődés terén is alkotni! Mindezekre a tervekre azonban meg kell várni az időt, amikor majd olyan költségvetést terjeszthetünk be, amely ezeknek a fe fátoknak megoldásáét is lehetővé teszi. - ÍJgyanigy áll a zsidótörvény végrehajtásának kérdése is. Ezen & téren is józan ésszel, okosanjigyeks zünk feledni. Végrehajtjuk a törvényt, de mint semmi mást az országban, ezt sem lehet kaptafára hízni, .amint például a föld reform törvény végrehajtásánál nem lehet husz hold szolnokmegyei földet husz hold sopronmügyeivel egvenértékünek tekinteni, ugvenugy a zsidótörvénynél sem lehet ugyanazzal a szemmel nézni a helyzetet - mordjuk Sopronban vagy Munkácson. Ez az a pont, ahol a csak elveket és ál&íános dolgokat néző polit ik utjai elválnak az egyes emberek ügyeit megérző és az egyes országrészek _JuS ügyeit kitapintó közigazgatás feladataitól. S ezért kell, hogy a közigazgatás önállóan gondolkozó főkből álljon, akik ismerjék a maguk vidékének viszonyait és embereit, hogy a törvényeket alkalmazni tudják anélkül, hogy ugyanaz a törvény, amely az egyik megyében épit, a másikban romboljon. /BVJvUirKw /