Napi Hírek, 1940. február/2

1940-02-24 [0460]

0 Wa/Wa /'Gróf Teleki Pál miniszterelnök beszédének II. folytatása/ Hacsak jellemezni akarunk, azt kell megállapítanunk, hogy Mátyás Ízlésével, bölcseletével, hitével, egyéni és népi politikai ambícióival és törekvései­vel az európai életközösségben élt és annak tagjaként, fejedelmi tagjaként érzett - és erre azt kell mondjuk, hogy ez a földrajzi helyzetünkbők to­vábbfejlesztett politikai tradíciók szerint természetes volt. A nemzet maga, a nemzetnek az ősi hagyományt és jelleget hordozó zöme a véréből való ki­rályt látta benne, a kihalt és Nagy Lajossal újra elveszett nemzeti di- . nasztia feltámadását remélte. Mátyás és népe más-más utakon, a nép időtle­nebb naivitással, a király korának és eszének renaissanco formái szerint vágyták és munkálták a Nyugat és Kelet veszélyei közt önmagában Erős Magyar­országot, Igy áll Mátyás a török veszéllyel szemben is. Hírnévben, dicső­ségben népe, a Pápa, a Nyugat és a török előtt, mint a törökverő Hunyadi János fia. De taktikájában nem az egyetlen győzelmet látó, célzó katona, a déli végek, várak hadvezére, hanem a nemzet örök, sokoldalú gondjait lá­tó, a felelősség egész súlyát érző király, a forrásban lévő Európa politi­kai játékaiban és megbízhatatlan emberek kezelésében mesterien jártas po- » litikus, - de sorsában magyar: elhagyatott, - Mátyás megválasztása, amint a török elleni harc sike­rébe vetett hit, ugy válasz az európai fronton fenyegető és Mátyás előtt - • immáron ténylegesen bekövetkezett veszedelmekre. Egyike, a nag3/obbika ezen veszedelmeknek a császári birodalomba való bekebelezése. A másik idegen di­nasztiák váltogatása és evvel államközi kapcsolatok véletlen szövése-bontása. /Folyt, köv./

Next

/
Oldalképek
Tartalom