Napi Hírek, 1940. február/1

1940-02-02 [0459]

Y E/2/£s /Finn parlament ülésének folyt./ Az elnök elismerését fejezte ki a más országoktól kapott rokonszenv nyilatkozatokért és különösen kiemelte, hogy Svédország megmutatta, hogy tudatában van sorsközösségének Finnországgal. Ezen­felül ieen jelentős anyagi segíts éget nyújtott és jól felszerelt ön­kénteseket küldött. Ezt a példát több más helyen a jelek szerint nem akarják követni. Parancsoló szükségünk van külső segítségre. Az elkök köszönetet mondott a népszövetségnek és azok­nak ^népeknek, -melyek bármilyen formában segítik Finnországot. Ilon óha ltjuk, hogy e népünknek adott emberies segítség téried jen ki olyan eszközökre is, amelyek alkalmasak arra, hogy megvédjek országunk polgári lakosságát az ellenséges légitámadások borzalmai ellen. Az emberiességből fpkeoö segítség váljék közös fellépéssé az országunkat ért támadás ellen, amely mindenünket veszélyeztet, egészen a vöröskereszt jelzést feltüntető kórházainkig. ATI/ -o- Ke/Ke/Rn Belgrád , február S. /Avala/ Csütörtök este érkeztei meg Belgrádba a görög és tö­rök küldöttségek élükön Ma taxas görög miniszterelnökkel és külügyminisz­terrel, illetőleg Szaradzsoglu török külügyminiszterrel. A pályaudvaron Cvetkovios jugoszláv miniszterelnök, Cincar-Markovica külügyminiszter és mások fogadták a vendégeket. /'."..TI/ -ü- Ke/Ke/Rn Szófia, február 2. /Magyar Távirati Iroda/ A magyar légügyi bizottság repülőgépen visszautazott Budapestre. Búcsúztatására megjelent a repülőtéren Jungerth-Arnóthy Mihály szófiai magyar követ, Királdy-Lukáes György követségi tanácsos, a bolgár légi haderő parancsnoka, a polgári repülésügy igazgatója, to­vábbá a külügyminisztérium és a vasutügyi minisztérium több magasrangú tisztviselője. Y Szf/Szf/Rn New York, február 2, /Havas/ A New York Times washingtoni tudósítójának jelentése szerint a newyorki szovjetorosz nagykövet tiltakozást nyújtott át a külügyminisztériumban, A tudósító jelenti még, bog:; Umanaj0 szovjetorosz szovjetorosz nagykövet Hullnál tett látogatása során tiltakozott Louis Johnson hadügyi államtitkár legutóbbi beszéde miatt, amelyben Johnson ki jelentette, hogy a finn ollenállás ennek a bölcs mondásnak igazságát bizonyitja: Egy szabad ember felér legalább tizenkét jobbággyal. A lap hozzáfűzi, hogy Umanszky ugyancsak panaszt omolt az "erkölcsi embargó" miatt,amellyel az USA kormány különösön a finnországi támadás óta az Oroszországba irányuló repülőgép-, hadianyag- és finomitott benzin­kivitelt akadályozza. Umanszky maga Hullai folytatott beszélgetése után minden nyilatkozatot megtagadott. /MII/

Next

/
Oldalképek
Tartalom