Napi Hírek, 1940. január/2
1940-01-27 [0458]
Y Bs/Bs/Ln Tokió, ianafr 27. /Domei/ l . tt h csingtaui értekezlet befejezése utan Vangcs ingve g nyilatkozttt a sajtó képviselői előtt a Kína és Japán közti béke kilátásairól. Hangsúlyozta, hogy az uj központi kinai kormány megalakulása után uj alapra helvezik a két ország kapcsolatait is.Vpngcsingvej szerint Csungkingnak kellett volna a bekét kezdeményeznie s szerinte a esungkingi kermánv felelős a japán csapatok kinai magatartásáért. Ez az ellenséges magatartás azonban szükséges is mindaiaig, amig Csungking szembeszáll Japánnal. Kijelentette továbbá, hogy a nyilvánosságra hozott r 'békefeltételek" nem felelnek meg a japán" kormány álláspontjának s ő e maga részéről semmiféle megállapodást nem irt még alá Japánnal. gyébként a japán minisztertanács pénteki ülése^után a karmánv elhatároztál hogy pénzsüritési politikát t' iytat s-a háború kezdete óta első izoen - foglalkozni kivan a közszükségleti cikkekre Kínában bevezetendő jegyek fendszeresitésével. /MTI/ Y Bs/Bs/Ln Paris, január 27. /Havas/ Lebrun köztársasági elnök elnöklésével szombaton ülést tartott a "Naázeti segély egyesülés", amelyen résztvett Jeanneney szenátusi elnök, Chautemps a -'épviselőház alelnöke, Pomeret közmunkaügyi miniszter, Chempetier de Ribes külügyi államtitkár és Pernot blokSöügyi miniszter. Több felszólalás után Kbrun hosszabb beszédben méltatta a nemzeti segély jelentőségét. Hangsúlyozta, hogy ha a háború a harctereken dől is el, a győzelem sokban függ az ország belsejének magatartásától is. A kormány mindent megtesz, hogy a híboruokozta nehézségeken enyhitsen s ebben a nemzeti segélynek segítenie kell. /MTI/ o Ln § Vasárnap délben zárul a "Herend 100 éves" kiállitás. Régen volt kiállításnak olvan nagy sikere, mint az Országos Magyar Iparművészeti Z^rsulat által a'Herendi Porcellángyár centenáriuma alkalmából rendezett "Herend 100 éves" cimü kiállításnak. Vitéz nagybányai Horthy Miklós korm/nyzó és neje, Auguszta királyi hercegasszony, : ' •'• • ' dr. vitéz József Ferenc királyi herceg és neje,Anna királyi hercegasszony, valamint G-abriella királyi hercegnő, miniszterek, államtitkárok fejezték ki legnagyobb megelégedésüket anamegyar iparművészet és műipar eme pompás seregszemléje felett. Ez a kiállitás ugy kultúrtörténeti, mint művészi és nevelő szempontból egyike volt az utolsó évtizedek legjobban rendezett kiállitásaina 1 ' s nemcsak a szakértőket és^ művészeket, nemcsak a megszokott kiállitáslátógatc közönséget, hanem szélesebb rétegeket is megmozgatott, nem is szólva az iskolákról, amelyek ezerszámra küldték el növendékeiket a kiállitás látogatására, felismerve annak nagy nevelő és tanitó hatását. Az Országos Magyar Iparművészeti Társulat elnöksége január 28-án, vasárnap délben egy órakor ünnepélyesen fog megemlékezzni a kiállitás helyiségében a kiállít,s bezárása alkalmából arról a nemes magyar iparmüvésaetről és müiparról, amelyet a ff Herend 100 éves" kiállitás is képvisel. Előreláthatólag február végén nyilik meg a társulat rendezésében egyrrendkivül érdekesnek Ígérkező lakásművészeti kiállitás, amely a társulat "Uj magyar otthon" mozgalmából kiindult törekvések legújabb állomása lesz.