Napi Hírek, 1940. január/1
1940-01-10 [0457]
0 Wa/la ' § Szerdán este hosszú betegség után "életének 71. évében elhunyt dr.Tángl Károly, a Pázmány Péter Tudományegyetem nyil-" vános rendes tanára, a Magyar Tudományos Akadémia III, osztályának 'elnöke, a fizikai tudományok nagynevű művelője. Pályafutását'Báré Eötvös Loránd mellett kezdte, maid'a Kolozsvári egyetenrnyilvános rer'es'tanára, később a Műegyetem fizikai intézetének, igazgatója lett. 1921 óta a Pázmány Péter Tudományegyetem kisérleti fizikai intezetének vezetését vette át. A Szent'István Akadémia rendes tagja, a Matematikai és'fizikai Társaáág alelnöke, a Természettudományi Tanács,aTermészettudományi Társulat és több más tudományos társaság választmányi tagja volt. Kévét külföldön és a hazai tudományos körökben nagyszámú értékes munkája tette ismertté. Vizsgálatai elsősorban a gravitációra és folyadékok felületi feszültségére"vonatkoztak és sok nevezetes' felfedezéssel gyarapította tudományos ismereteinket, Nemcsak mint tudós, hanem mint elsőrangú előadó és nevelő is kitűnt generációk tanításában, Vezetésében, a kutatás iránti lelkesedés és szerétét felkeltésben. Tanítványai, kollégái és barátai körcben~közvétlen, derűs, megnyerő, mindent megértő, mindig segítségre kész egyéniségéért szerették és tisztelték. ,/MTl/ HT Küm fa P á r i s, január 10./Havas/ - " " " A világsajtot még mindls élénken foglalkoztatja a magyar és olasz külügyminiszter "velencei találkozója. A török sajtó megelégedéssel fogadja az olasz-magyar szoros együttműködést, A Jenisabah megállapít ja t nogy a szovjet esetleges előretörése Olaszország ellenzésével találkoznék* A dunai ós balkáni államok közti viszony még mindig kényes Is feszült./MTI/ B * 3 Mi 1 a n o, január 10./Stefani/ UVVxJTYV A Corriere della Sera helsinkii különtudositom „ hangsúlyozza, hogy a finnek hatalmas suomosalmii hadizsákmánya lene tővé tette, hogy a finnek a szovjet haderg felkészültségéről szerzett értesüléseiket Idegészitsék. Megállapították, hogy a szovjethadsereg felszerelése egészben véve kielégítő'és korszerű. Az orosz gyártmányú es mintájú könnyű géppuskák tökéletesek, de a szovjetorosz katonák maguk bevallották, hogy nem érteneka géppuskák kezeléséhez. Meg a rohamcsapatok sem mutatják'. .. a szükséges katonai fegyelmet. A tudósító azzal fejezi be cikkét, hogy a szovjethadsereg különösen emberanyag szempontjából nem áll feladata magaslatán. /MTF i w . ? lei í o r k. január 10. /Stefani/ ,WWV A New-York Post a velencei találkozóhoz fűzött utólagos megjegyzéseiben figyelmezteti a kommunista eszmék terjesztőit, hogy Olaszország balkáni és dunamedencei politikája az. olasz kormány által vállalt nemzetközi kötelezettségek keretében fejlődik és bontakozik ki s hogy egyetlen állam sem óhajtaná, vagy venné szívesen Szov- * ietoroszorszagnak Délkeleteurópa felé való terjeszkeiését. A lap"a továbbiakban kiemeli annak a ténynek fontosságát, hogy a teljes olasz-magyar . szolidaritáshoz a szívélyessé vált magyar-jugoszláv kapcsolatok is csatlakoztak, ami viszont az Olaszország es Jugoszlávia közt fennálló jóviszonynak a következménye. /MTI/"