Napi Hírek, 1939. december/1
1939-12-15 [0455]
X ló/Tó/Mo London, december 14,/Stefani/ . ... ' ' , 1 Az angol tengernagyi hivatal csütörtökön, este közleményt adott ki és ebben közölte, hogy még semmi hir nem érkezett azoknak a halottaknak és sebesülteknek a számáról akik a^ontevideo melletti nagy tengeri csatában elestek, illetve megsebesültek. • $ közlemény ezután megérniiti, hogy az üxeter, valamint a másik két angol cirkáló az elszenvedett sérülések ellenére" követte a né- .. met zsebeirkalót a La Plata folyón és most is a folyó torkolata közelében tartózkodnak Lord Chatfield koordinációs és nemzetvédelmi miniszter csütörtökön este be-szédet mondott a lordok házában és kijelentette hogy az angol kormány érintkezésben áll az uruguay-i kormánnyal a Grai Spee német hadihajó uruguay-i territoriális ' vizeken való tartózkodása • tárgyában. A nemzetközi törvények szerint ugyanis német hajó csak addig maradhat a montevideoi kikötőben, tnig kijavítják ama legsúlyosabb sérüléseit, amelyek lehetővé teszik, ho^v a nyílt teherre kifuthasson. /MTI/ X To/i'ó/Mo Hels inki, december 14, /Stefani/ ~ . . . Petsamo környékén igen heves csata folyt, és enneK során a finnek nagyon súlyos veszteségeket okoztak a szovjetorosz c^sap^loknak. Y Szf/Ho/Mo London, december 14, /Havas/ A csütörtök reggeli délafrikai sajtó jelentése szerint az Ark Royal repülőgépanyahajó és a Rekow cirkáló legutóbb látogatást tett Fokvárosban, /MTl/ Y Szf/Ho/Mo London, december 14./Havas/ A helgolandi öböl fölött lefolyt légi csatáról a tenger-* nagyi hivatal a következő hivatalos jelentést adta ki: A legutóbbi 24 óra lefolyása alatt az angol királyi légi haderő tekintélyes szamu egysége fejtett ki hadi tevékenységet az Északi tenger felett, A haditevékenységek kiterjedtek a hajók és a tengeralattjárók felkutatására, valamint a megerősitett német szigetek és folyambeyáratok felett fégzett felderitésekre. Egyik alakulatunk tekintél es számú ellenséges örökkel találkozott a helgolandi öböl felett. Ez a találkozás heves ütközetté fejlődött, amelynek folyamán négy Mosserschmitt vadászgépet és három angol gépet lőttek le, -A többi angol alakulat veszteség nélkül visszatért,/MTI/ é * o- Ki/Ki/Mo I U JS ojt C, deoember 14, .Gás-árfalvy Ferenc húszéves miskolci r OTI-tis>tvisolő