Napi Hírek, 1939. november/2
1939-11-25 [0454]
HT KüJtt Tó/Vv Berlin, november 25./Német Távirati Iroda./ U Csáky István gróf magyar kúlügvminiszter beszédével a német sajtó továbbra is élénk figyelemmel és helyesléssel foglalkozik. A lapok kiemelik, hogy a beszéd kereken visszautasította a délkeleteurópai blokk megalakítására irányuló kisérleteket, de ^gvben • kifejezésre íttott az a követelés is, hogy Csáky gróf formuláz .ása szerint le kell tompítani a Magyarország és a tervezett együttműködésben résztvenni hajlandó államok közt fennálló ellentéteket. A német külügyminisztériumhoz közelálló Kölnische Zeitung a többi között igy ir: —"A délkeleteurópai tér sajnos még nincs olvan mértékben rendezve, hogy beszélni lehetne az igazságnak arról a békéjéről, amelynek a megteremtése Magyarország céija. Azért vonakodikMagyarország a tömbalakitásban mindeddig résztvenni, amig oly igazságtalan állapotok állnak fenn, amelyeknek fenntartására sem most, sem a jövőben nem lehet Ígéretet tenni. A Hamburger Premdenblatt szerint igen örvendetes dolog a mai időkben a magvar külügyminiszter beszédét olvasni: gróf Csákv István mint egv olyan büszke nemzet külügyminisztere beszélt, amelvnek a világháborúban való fegyverbarátsága*nálunk elevenen él. mint tiszteletteljes emlékezés, és amely revíziós óhajtásának első teljesülését a Kémet Bírod álon: megerősödésének kbszöni. Magvarország a békeszerződések békés felülvizsgálását akarja és ezért bizalomteljes kapcsolatok megteremtésén dolgozott azok felé az országok felé is, amelyeknek határain belül ma erős és életteljes magyar kisebbség él. A Szovjetoroszországgal való diplomáciai kapcsolatok felvétele Kiteremtette a jószomszédi viszonyt ama*két ország között, amelynek nem kell érdekellentéteket tisztáznia, de gazdaságilag sok nyújtanivalója van. - Mi teljesen megértjük - folytatja a német lap -, hogy a magyar külpolitika cselekvési szabadságát megőrizni törekszik és vonakodik részwenni oly tömbben, amely Magyarországot a jogos igényeiről való sulvos lemondás áldozatéra szeretné' birn'i. Magyarország szilárdan elhatározta,hogv a magvar önállóság rovására semmiféle ellenőrzésnek nem veti magát alá és ezzel a semleges magatartásnak oly példáját adja, amely a hasonló helyzetben levő"valamennyi ország számára ajánlatos. A'z esseni Nationalzeitung "Csákv beszédének utóhatásai" cimmel többek közt ezt irja: -A magyar"közvélemény nagyon behatóan foglalkozik a magyar gazdasági értekezlet összehívásával, amelyen a miniszterelnök mellett valamennyi szakminiszter, valamint a Magvar Nemzeti Bank elnöke is résztvesz. Ettől a gazdasági értekezlettől fontos és messzehordó határozatokat várnak, még pedig az országban előállított javak elosztása és a magvar ipar számára szükséges nyersanyagok behozatala kérdésében. Kétségtelen - s a magyar külügyminiszter is utalt erre beszédében -, hogy á magyar gazdaság a legsúlyosabb károknak van kit eve • E zt a felfogást óvatos' formában már Csáky grór is kifejezésre juttatta parlamenti beszédeben, amikor kijelentette, nogy Magyarország nem vetheti alá magát oly ellenőrzésnek, amely önállóságának Kagy ^iti^e'co^oággának rovására mai ne./MTI/ O Vv/Vv § Az Országos M.Kir.Színművészeti Akadémia végző növenddékei december 2-án,szombaton délután 1/2 4 órakor tartják az első előadásukat a Nemzeti Színházban, ^agy Adorján tanár rendezéseben előadják : Az ösztön háromfelvonásos színmüvet és a Szeszély egyfelvonásos vígjátékot.