Napi Hírek, 1939. november/1
1939-11-02 [0453]
W HT KÜM Ka/HÖ Belgrád, november 2./Nemet Távirati iroda/ A Jugoszlávia német népcsoport lapja, a Deutsches Volksblatt "Végsaó az áttelepítés kérdéséhez " cimü cikkében többek között a következőket irja: " A jugoszláviai németek áttelepítésének kérdése egyáltalán nem aktuális. Ennek következtében teljesen tárgycalanok az állítólagos áttelepítés körül támadt nyilvános viták. Különösképpen pedig meg kell azt is állapítani, hpgy teljesen légből kapottak azok a hírek, amelyek arról szólnak, hogy a jugoszláv és német kormány .e tárgyban felvette' egymással az érintkezést vagy éppenséggel konkrét tárgyalásokat kezdett.Há pedig esetleg ilyen rendszabályok itt is egyszer szükségesnek látszanak akkor az ilyen akció természetszerűleg csalta jugoszláv kormánnyal cgyet^értésben és a teljesen önkéntes visszavándorlás alapján bonyolódhatnék le." /MTI/ W iia/W^o Berlin, november 2. /Német Távirati Iroda/ N Németországnak Hollandiába irányuló árukivitele a ' háború első hónapjában 30 millió forintról 20 millió forintra csökkent. Az árkivitel csöKkenése tehát mindössze kétmillió íront Volt. ugyanakkor a Hollandiába irányuló angol árukivitel összege 40 '-kai, a francia árukivitel pedig 60 /á-kal csökkent az elmúlt év szeptemberéhez képest. Ezzel Németország újból bizonyítékát szolgáltatta annak, hogy legfontosabb vevőinek egyikét • • nemcsak hajlandó ellátni a háborúban is a normális árumennyiséggel, hanem ehhez valóban rendelkezik a szükséges erőtartalékkal • /MTI/ o-SJ/m/Ho Ü" n g v ár , november 2. ~ A kárpátaljai harcokban elesett honvédek sírjainál halóttak napján^ünnepélyes katonai gvászpompával ~h°dolt a honvédség elesett bajtársai emlékének. A síroknál a harcokban résstvett legfiatalabb tiszt, Nikulioh Tibor hadnagy mondott emlékbeszédet, majd vitéz Szűcs Endre tábornok elhelyezte a honvédség babérkoszorúját.a Hősök sírjánál. " " Ugyancsak halottak napján tartották meg a szokásos katonai gyászünnepélyt Ungvár két hősi tometojében./i.iTl/ o-SJ/m/Ho U n g"v á r , november 2. A felszabadulást jolentő bécsi döntés évfordulóiát'^Ungvár városa fellobogózva, ünnopi hangulatban ültő meg. A Horthy Iiklós-toron lévő országzászlóra felhúzták: a címeres magyar lobogót és moilo tto "ünne § i tüzet gyújtottak. A házak ablakaiban mindenütt ^yoirtyák égnok. Este órakor i honvédség zenekara járta be a várost. ImU xxVe C/Ho Berlin, november 2. A Führer Darányi Kálmán elhunyta alk.almából . az özvegyhez . táviratot intézett kifejezésre juttatva . a volt magyar miniszterelnök halála felett s&b%<ttíÉ£&' Ribbentrop birodalmi külügyminiszter is részvét táviratot intézett az özvegyhez* /MTI/