Napi Hírek, 1939. november/1
1939-11-08 [0453]
PVDtí Klagenfurtból jelentik: A karintiai higanybányátoj'^ame lyeket 1835-ig alaposan kiaknáztak, hamarosan újból üzembe helyezik. A régi aknákból már kiszivattyúzták a felgyülemlett vizet, s a tárnákat is járhatóvá tették. /MTI / 0 Kö/lVa/Dé M a 1 a'c k á r ó 1 jelentik: Malackától nem messze Detrekőcsütörtökön halastó van, az úgynevezett Tancibok. A tóban azonban már körülbelül három évtizede nem halásztak. Most többeknek eszébe jutott, hogy kár a halakat életben hagyni és már minden előkészületet megtettek, hogy a halastó zsákmányát kifogják. A halastó védgátjai azonban az előmunkálatok következtében átszakadtak ós e, halastó kiöntött. A viz elöntötte nemcsak a közelben lévő földeket, hanem az épületekben is nagy kárt okozott. Csak a tűzoltóság gyors közbelépése tudta a nagyobb szerencsétlenséget megelőzni. A halastóban lévő pontyok és más halak szépen, elúsztak, csak itt-ott sikerült egy-egy szárazra jutott halat fogni. A kár meglehe-, tősen nagy. /kTl/ C L Dé Tokióból jelentik: A japán hadügyminisztérium, a félhivatalos Domei Iroda jelentése szerint, poszthumus'kitüntetésben részesitett száznyolc "hőst halált halt négylábú harcost", nagyobbrészt katonalovakat és öt hadikutyát. A kitüntettek közül ötven ló a tölgylevél-rend legmagasabb osztályát kapta. Külön megemlítésben részesült Sanshu csataló, amely az 1937.-i paotingi hadjárat során halálosan megsebesülve visszavágtatott a japán nehéz tüzérség főhadiszállására, ezzel jelezve, hogy az őrjáratot körülzárták a, kínaiak, /MTI/ OLDé Londonból jelentik: F.G-, Perry a volt angol D^vis-kupabajnok, aki jelenleg a világ legnagyobb fizetésű hivatásos játékosa, Elsworth Vilnes-el vivott három és fél órás drámai küzdelem után elveszítette az amerikai hivatásos bajnokságot 8:6, 6:8, 6:1. 20:18 arányban. AlTl/ OLDé Londonból jelentik: A világ leghosszabb termetű embere a 2 méter 30 centiméter magas Saad Mohamed Ghazi, a föld legkövérebb embere pedig a 238 kg. sulyu Bajuni Hassan sikeres mirigykezeclés után elhagyták az alesandriai kórházat. Az orvosok remélik, hogy sikerült Saad növését és Bajuni hízását megállítani. /WSI/ OLDé New Yorkból jelentik: A kaliforniai altadenai kastélyában meghactt Zane Grey, hatvannégy éves korában. Zane Grey volt a legnépszerűbb vadnyugati kalandorregények sikeres szerzője. Eredetileg fogorvos volt, de öt évi gyakorlata alatt szerény orvosi keresetét mint hivatásos labdarugónak kellett kiegészítenie. A nélkülözés miatt kezdett irodalmi kísérletekbe ."A Sivatag Öröksége" cimü első regényét tizenhárom kiadó utasitotta vissza, míg végre 1904-be 1 megjelenhetett. Azóta ötvenkilenc könyvet irt, melyeket a legtöbb él'i nyelvre lefordítottak és melyek 20 millió példányban keltek el. /MTl/