Napi Hírek, 1939. október/2

1939-10-31 [0452]

I E/Ho / Molotov-beszéd 3. folytatása, / Molotov ezután a .Szovjetunió és Törökország jelenlegi vi_ szonyáról beszélt. A Szovjetuniónak Törökországgal legutóbb folyta­tott tárgyalásaiban eredetileg az volt a szándéka, hogy a Eekete­tengerre és a tengerszorosokra korlátozott segélynyújtási szerződést kössön Törökországgal. Minthogy a Szdvjetunió 'a német birodalommal szemben követett barátsági politikájának megfelelően semmiesetre sem akarja még a konfliktusnak lehetőségét sem megengedni, Törökországnak azt javasolta, hogy zárja el a tengerszorosokat minden állam hadi­hajói elől, kivéve a Fekete-tenger parti államait. Törökország azonban - allitólag a nyugati hatalmak irányában már elvállalt köte­lezettségeinek al ipján - ezeket a javaslatokat elutasította.* Mindazonál­tal a Törökországgal folytatott eszmecsere -lényegesen elősegítette a kölcsönös politikai álláspontok tisztázását. Törökország persze azzal, hogy semlegességi politika hei lyett inkább a nyugati hatalmak háborús politikájával'kapcsolta össze sorsát, komoly döntést vállalt magára. Meg fog még mutatkozni, vájjon Törökországnak nem lesz-e később oka, hogy ezt a lépését meg-bánja. A szovjetkormány az eseményeket ebben a veszélyövezetben mindenesetre gondosan tovább figyeli és különösen a Fekete-tenger körzetében olyan politikát követ, amely a maga, vaiamint a ve le barátságban lévő népek erdekeinek megfelel« Molotov végül a .Japánnal való viszonyról beszélt. Véleménye szerint a s zov jetorosz-japán viszony érezhető javulása állapithaté meg, amely továbbfejlődés reményére jogosit. További távlatban a japán-" szovjetorosz kereskedelmi viszony uj járendezé senek kérdése merül fel, akként, hogy mindkét állam érdekeinek megfeleljen. Beszéde végén Molotov nyomatékosan rámutatott a^brit dng­árurendelkez ésekr ől szolé minapi ' szovjet orosz válasz jelentőségére. A szoviet kormány azon igyekszik, hogy a háborút megroviditse es bor­zalmait a polgári lakosságtól távoltartsa. Az amerikai szenátusnak ama határozatával kapcsolatban, amely az egyesült Államok fegyverki vitcli tilalmának megszüntetés ér el­szól, Molotov különös aggodalmakat és kételyeket hangoztatott. A szov­jetkormány nézete szerint, ez az intézkedés nem alkalmas arra, faöigV a' háború befejezését meghozza, hanem az európai háború kiélesedé­sét és további kiterjedését idézheti fel. Molotov beszéde után a legfelsőbb szovjet a vitától eláll­va határozati javaslatot fogadott el, amelyben helyesli a kormány kül­politikáját. A legfelsőbb szoviet esti ülése ezzel végetfért. A nani- % • rend további pontjainak megvitatására szerdán 18 órakor /helyi idő/t-Sr^r­ülés lesz. /MTI/

Next

/
Oldalképek
Tartalom