Napi Hírek, 1939. július/1

1939-07-03 [0445]

W Ra/Ra/Szt Tokió, július 3. /NTl/ A hadügyminisztérium hétfőn ismertette a hadseregnek a küszöbönálló angol-japán megbeszélésekkel szemben elgoglalt álláspontját. Hangsúlyozzák, hogy meg kell szüntetni a kinai angol helyi hatóságok japánellenes magatartását. Ez pedig csak ugy érhető el, ha Anglia .a tá­volkeleti uj rend felépítésénél együttműködik Japánnal. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy Anglia önként felhagy Csiangkaisek támogatásával, Ha Anglia nem változtatja meg magatartását, jelentéktelenek a tokiói meg­beszélések. Ebben az esetben nehéz, vagy pedig teljesen lehetetlen le­folytatni a mogbeszélékeket. ^ngliának alkalmazkodnia kell a jelenlegi helyzetho z. Azzal a beállítással szemben, hogy Japán tárgyilag megokolt brit jogokat és érdekeket próbál teljesen megszüntetni Kínában és általában harmadik hatalmak jogai és érdekei ellen lép fel, a nyi­latkozat leszögezi, hogy a japán hadsereg magától értetődően barátságosan áll szemben mindazokkal a hatalmakkal, amelyek a maguk részéről jószán­dékot mutatnak. Befejezőleg hangsúlyozza a nyilatkozat, ho t; y a japán hadsereg további magatartása Tioncinben a tokiói tárgyalások sikeré­től vagy sikertelenségétől függ, /MTl/ mm m mm. ^ mm W Ra/Ra/Szt Pozsony , július 3. /NTl/ Hétfőn az első 650 főnyi zsidó kivándorló csoport el­hagyta Pozsonyt. A zsid^ókat egy szlovák rendőrtiszt kiséretében ha­jón Várnába szállítják. A zsidók egy részé kiutasitás következtében i távozik. /MTl/ Y Té/Ho/Szt Hszingking, július 3. /Domoi Iroda/ A japán-mandfcsu légi erők a Khalka-foly'ó fölött 10 szovjet repülőgéppel harcbaszálltak és kettőt közülük lelőttek. A többi nyolc repülőgépet visszakergették nyugati irányban. /MTl/ Y Té/Ho/Szt Genf, július 3. /Havas/ A népszövetség gazdasági bizottsága a népszövetségi ta­nács elé terjesztett jelentésében több észrevételt tesz a kereskedelmi politika jelenlegi kilátásairól. A bizottságnak az a meggyőződése, hogy még a mostani időpontban is, amikor a háború eshetősége foglalkoztatja az elméket, lehetősége nyilik annak, hogy indítványokat dolgozzanak ki a nemzetközi gazdasági kapcsolatok megjavitásáról.A bizottság a többi közt a következőket javasoljál Meg kellene javitani a kereskedelmi szer­ződéseket olyan irányban, hogy az árucsere szilárdabb legyen. Ugyan­akkor revízió alá kellene venni a behozatali vámtételekre és a kontin­gensekre vonatkozó rendelkezéseket. Általánosítani kellene a legtöbb kedvezmény záradékát. Fokozatosan meg kollone szüntetni a devizagazdál­kodás állami ellenőr;'5sé1c, Végül meg kellene javitani a kereskedelmi kapcsolatokat a mezőgazdasági és az ipari államok között. /MTl/

Next

/
Oldalképek
Tartalom