Napi Hírek, 1939. július/1

1939-07-15 [0445]

W Áf/Áf/Y E ó m a , július 15. Az olasz reggeli lapok vezető helyen közlik Ciano gróf külügyminiszter és Franco tábornok megbeszéléseiről kiadott hivatalos közleményt. A lapok cimf el irataikban hangsúlyozzák a nemzeti Spanyol­országnak Olaszországgal való teljes szolidaritását. A pohárköszöntők mellett külön kiemelik Serrano Suner spanyol belügyminiszternek az olasz sajtó képviselői szamára adott nyilatkozatát, amely szerint a spanyol nép azokkal menetel együtt, akik a küzdelem nehéz óráiban segítségére voltak. ±1 lapok nyomatékosan utalnak arra, hogy a hivatalos közlemény eloszlatta a franciáknak és az angoloknak reménykedéseit, hogy eltéríthetik Spa­nyolországot arról a természetes útról, amelyse a tengelyhatalmak olda­lán az uj európai rend felépítéséért rálépett,/lTI/ — •—.— Ví ít/ítn Tqkio, k július 14. A japán sajt< már az angol-japán tárgyalások megindulásá­ról ir. lapok rámutatnak arra, hogy az első megbeszélésbe nem vonnak be harmadik személyeket, még tolmáosokat sem. Craigie angol nagykövet állítólag olyanformán körvonalazta az angol álláspontot, mint azt a külföldi sajtó képviselői előtt tette: A megbeszélések - mondotta fel­ölelik valamennyi helyi eseményt és valamennyi kérdést, amely Tiencin­nel összefüggésben áll. Kijelentette továbbá, hogy kölcsönös megértéssel és azzal a feltétellel, hogy a tárgyalásokat békésen folytatják, ered­ményt lehet elérni. A Chugai Shogyo Shimpo cimü lap a tárgyalásokról szólva azt irja, hogy mindennemű harmadik oldalról Jövő beavatkozást elhárí­tottak. A lap ezért indítványozza, hogy mielőbb mondják fel p kilenc­hatalmi ^y^ezmányt és igy a beavatkozásra minden ürügyet lehetetlenné —.—»— o- VF/Hav/Y Újpest, július 15. U-jpest városa adóhivatala kimutatása szerint 1939. év első felében az együttesen kezelt adókból 3.200.000 pengő folyt be, vagyis 400.000 pengővel több, mint a múltév hasonló időszakában. H adóbevéte­lek jelentős emelkedését azzal magyarázzák, hogy számos iparágban jelen­tós fellendülés tapasztalható .Ml/ o VF,g. /Y Nyíregyháza, július 15. . . Lakatos Róza 14 éves leány Tiszakonyáron csépelés közben beleesett a cséplőgép forgó dobjába. A gép a leány karját kiszakította, fejet összeroncsolta. Azonnal meghalt./MTI/ o VF/lí./Y Csongrád, július 15. Dr. Dósa István esongrádvármegye alispánja értekezletet hiyoU össze Szentesre, a pusztaszeri emlékunnepségekkel kapcsolatban. Indítványára az értekezleten elhatározták, hogy a Milleneum idején rend­szeresített Árpád Unnepógeket országos ünneppé fejlesztik. Elhatározták, hogy országos mozgalmat indítanak, hogy a honfoglalás befejezésének napa iát a kormány iktassa törvénybe. A szeri sikon az eálékmü körül kertet kívánnak létesíteni és kápolnát építtetnek./fa/

Next

/
Oldalképek
Tartalom