Napi Hírek, 1939. július/1
1939-07-07 [0445]
X E/E Róma. iulius 7./ A Stefani-lroda diplomáciai szerkesztője irja:Mint halljuk, a szingapúri angol-francia parancsnoki tanácskozások során legutóbb tanulmányozták annak lehetőségét, hogy Sziámmal szövetséget kössenek, illetve valamily megállapodással lehetővé tegyék angol es francia csapatok szállitáscób Sziám területén át, Sziám azonban, amely most a "ThaiiLand" / Szabad Emberek Országa / nevet votte fel, függetlenségének hangsúlyozása céljából újra határozottan lekötötte magát a semlegesség mellett. Közlik továbbá, hogy ThaüLand repülőinek szingapúri látogatását.amelyet múltkoriban bejelentettek, ujabb határidő megjelölése nélkül elhalás ztották./MTI./ mm X E/E Varsó július 7. ' . . , t Két lengyel megyében nagy vihar dühöngött. Az anyagi kar fél millió zlotjjn A villám három embert agyonsújt ott./ÜTI./ Pp K/K/Zs V a r s ó július 7. /Lengyel Távirati Iroda/ Zog volt albán király pénteken este 22 óra 44 perckor feleségével, kislányával, négy nővérével'és kiséretének tagjaival Varsóba érkezett. Zog kát-három napot tölt Varsóban, majd Gdyniaban hajóra száll,' hogy Franciaországba utazzon. /MTI/ * Ra/Ra/Zs London, július 7. Kairói jelentés szerint az egyiptomi pénzügyminiszter ma közölte, hogy félbeszakították az egyiptomi-szovjetorosz "kereskedelemi kapcsolatok*"y újra felvételére irányuló tárgyalásokat. A szovjetkormány ugyanis ragaszkodott ahhoz, hogy ezeket a kereskedelemi tárgyalásokat /MTl/ orsz ^£ diplomáciai kapcsolatának helyreállításától tegye függővé. X §/E Kairó, július 7./Stefani./ A Messawar értesülése szerint a brit hatóságok elhatározta!: a Suezi-csatorna megerősítését és felkérik a Syez-t c j.rsaságot,ve gyen reszt az erődítést munkálatokban és készítse-elő a terepet kaszárnyák építésére a £juez<'- csatorna több pontján. /1ITI./ X J/E Ankara, július 7., Diplomáciai körökben nagy élénkség tapasz táLható.Hir szerint a belgrádi, prágai és athéni követeket, a rjmai,' párisi és tokiói nagyköveteket áthelyezik.Az athéni követséget nagykövetségi rangra emelik./MTI./ I Szf/Ho/Vé R c i m s ? julius 7./Havas./ , v - ... .. „_. _ Egy katonai repülőgép Jonchery közelében beleütközött egy fa koronájába, szárnya levált es a földre zuhant. Három bentülő közül ketten meghaltak, egy megsebesült ./ll.T .1./ ORC^GOCLCVÍLTÁR A július 7.-i kiadásoknak vége. ' VS2ökció