Napi Hírek, 1939. június/1
1939-06-04 [0443]
o- Na/Vv /Pálmay.csoport Ünnepség, folytatás./ Igen megható jelenít'volt, amikor egy lévai kisleány a jubileumra saját maga irta versét szavalta el. A közgyűlést inditványok zárták be és az elnök javaslatára Sáska Dezső alispánt a Pálmay-csoport bajtársi egyesület aiszelnökévé választották. Az első közgyűlés üdvözlőtáviratokat küldött a kormányzónak, gróf Teleki Fái miniszterelnöknek és vitéz BarthajJronyédelmi miniszternek. /f€W2j) F'iJt A közgyűlés után a Pálmay-csoport három bzazada kivonult a helybeli temetőbe, ahol az Ipolyság 1919.évi felszabadítása óta/nyugvó 30 hősi halottjának sirját koszorúzta meg kegyeletes ünnepség kereteben. A kegyeletes temetői ünnepség után a csoport éá mintegy 300 főnyi ünneplő közönség egy kerthelyiségbe vonult, ahol bajtársi összejövetelen, népünnepéllyel összekötve töltötte el az estét. Az ünnepi közebéden Farkas István az ipolyvölgyi század parancsnoka köszöntötte a kormányzót visszaemlékezve azokra az időkre,^amikor a Pálmaycsoport a ' . . gyászosemlékü kommün bukása után a felvidékiek közül elsőnek vehette fel a Bocskay sapkát és tűzhette ki Horthy Miklós fehér tollát. A bajtársi egyesület és a közönség percekig ' tartó lelkes ellenzéssel és tapssal ünnepelte a kormányzót" Ipolyság város as környéke közönsége nemcsak házainak fellobogózásával, hanem szivének minden szeretetével fogadta azt a gárdát, amely husz évvel ezelőtt felvette az eldobott fegyvert, hogy a neki mindig drága és szent felvidéket, ha kell, élete áran is visszaszerezze. o Y Kassa, június 4. Vasárnap avatták fel 20 év után Kassán a hősi halált halt technikusok emléktábláját. A hősi emléktáblán 41 Kassán végzett hősi halált halt technikus nevét örökítették meg. Az emlékünnepségen nagy számmal jelentek meg az ország teeznikusai. Az avatóbeszédet Gordon András mondta a kassai iskolatársak és a kassai Hinsenkamp Társaság nevében. Az országos-műszaki egyesület képviseletébon pedig Grossz János főtitkár szólalt fel. Az Országos Műszaki Egyesület és a Hinsenkamp Társaság ezután a Schalk-ház dísztermében tartotta meg'valamennyi technikus' egy c sül ot részvételivel a technikus kongresszust. A felszólalók sürgették a fclsőipariskola reformját, kérték a műszaki kamara felállítását, a kassai felsőipariskola további változatlan fenntartását és a mérnöki rendtartási törvény elő irásai alól a visszatért felvidéki technikusok felmentését, A .kongresszus hódoló táviratot küldött a kormányzónak, gróf Teleki Pál miniszterelnöknek és a kormány több tagjának. A kongresszus határozatait feliratban fogják előtörjc-szteni a kormányzathoz. Az ünnepségek a Schalk-házban 200 teritékes díszvacsora zárta be, A kongresszus tagjai hétfőn Kassa nevezetességeit tekintik meg,/MTI/