Napi Hírek, 1939. május/2

1939-05-25 [0442]

Wi Bl/Ho B e r 1 i május 25. Illetékes német körökből közlik: ~ Anglia és Franciaország külügyminisztereinek genfi nyi­latkozatait és azokat az angol-francia törekvéseket;, nogy minden kö rülmények között szerződést kössenek a Szovjotuniőval - berlini po­litikai körökben- ugy fogják fel, hogy a nyugati hatalmak ezzel elutasító választ adnak ''a tengelyhatalmak utolsó felhívásaid a demokráciákhoz hogy közösen oldják meg az európai kérdéseket"- ahogyan a félhivatalos Giornale d> Itália n aem^t-olasz barátsági és szövetségi szerződést értelmezte. Angol és francia részről "uj és hatásosabb módszerekre " utalnak, amelyeket a nyugati hatalmaknak most alkalmazniuk kell. Ez berlini felfogás szerint nem érthető másként, mint bekeritőpoliti­ka mellett való ujabb hitvallásként. Ezekután meg kell állapítani : hangsúlyozzák ­? hogy a nyugateurópai országok nem,hajlandók igazán epitomodon hozzájárulni az európai békéhez és az európai béke bizto­sításának tulaj donkép eni problémáját komolyan megoldani. A nyugati h?-'" talmak magatartása tehát még élesebbé tette az európai helyzetet. A totalitárius államok a bekerítésnek erre az ujabb akciójára is meg felelő módon tudnak majd válaszolni. /MTI/ L o- Af/Zs London,, május 25. , . A koraesti érákban érkezett Londonba a. Berlinben ki­adott ás a nyugati hatalmak bekerítő kísérleteit elitélő sugalmazott nyilatkozat szövege. 2 r euter-Iroda diplomáciai levelezője ezzel kapcsolat­ban ugy értesül , hogy engol hivatalos körmök képtelenek megérteni a német nyilatkozat célzását a "tengelyhatalmak által a demokráciához intézett és az európai problémák közős megoldását célzó meghívásra". Hangoztat iák Londonban, hogy az angol kormánynak az a felfogása, hogy minden kötelezettség, amelyet vállalt vagy vállalni r fog, csak valamely szuverén állam függetlenségét fenyegető támadás esetén lépne, hatályba, ánnél fogva mindaddig, amig ilyen támadó „ . ... cselekményt nem követtek el, e kötelezettség teljesítésére sem kerülhet sor és igy nem lehet szó bekerítésről. Az angol kormány ellenkezőleg mindig és következetesen sürgette az összes fennmaradt problémáknak a tárgyalás módszere utján való elintézését ás továbbra is bármikor kész ebből a célból közren üködni. A német nyilatkoavat ama kitétele, amely szerint a tengelyhatalmak meg fogják adni a bekeritőkis rletekre a kellő választ, a Reuter—^roda szerint esetleg d apánnal kötendő katonai szövetségre céloz­hat , . .•: áshitna tábornok berlini japán, nagykövet, aki a szövetség tervének hiva } ujabban többször felkereste Ribbentrop külügy­minisztert "éti hir szerint célzást tett arra, hogy a nehézségek, amelyek­be a terv Japánban ütköznék, nem le küzdh eteti ének, bizonyos berlini japán körök céloznak arra, hogy Japán európai " - háború eseté n nem maradhat seml<ges. Kévéssé való szintinek tartják, hogy a tengely Spanyol­országgal kötne olyan szövetséget,amelynek előterében Gibraltár, Marokkó 4s a Pireneusok szereplnénék, de kétségkívül ezt a kérdést is felvetették^/^)

Next

/
Oldalképek
Tartalom