Napi Hírek, 1939. május/2
1939-05-24 [0442]
".V ZwJMo/L B e r 1 in, május 23. /Német Távirati Iroea./ N Göring vez"'rtábo r nagv ? a birodalmi légoltalmi szövetség vezetőihez intéze t beszédében többek között a köv-tkezok^t mondta: - Reméliük. hogv nem kerül sor a légvédelem ko oly alkalmazásira. tó>rt mi a békát aK^rjuk és kívánjuk, de nem mint frázist, ahogyan ma a "béke' szót oly gyakran használják. Ma Németországnak és szövetséges társának, Olaszországnak bekéritesére törekszenek. Megkis 'rlik, hagy népet nép után, nemzetet nemzet után, hatalmat hatalom után össze- * fogjanak, hogy azután az egész világgal együttesen léphessenek f 1 a gyülW •5 nemzeti szocialista-fasiszta szövetség ellen* világon mindent sajnálnak tőlünk. Túlontúl kellemes állapot^volt, amimor az ájult Németországnak mindent vállalnia kellett és hűbéresként kezelhették. Ma ismét erős neíizet-ell Európa központjában és felbonthatatlan kapcsolat köti össze egy másik erős nemzettel, mindkét nép fiatal, mindkét népnek az az akarata, hogy minden körülmények között megvédje és megtartsa él-^tjogait, .'mit tegnap megkötöttek, nem az eddigi szerződések és gzöv c zscgek stílusában meg. kötött sz^r odés. amit tegnap aláirtak, az minden időkre szóló sorsközösség. Bárcsak ho zájárulna ez a tegnapi nagy esemény a béke megőrzéséhez./MTI./ Ti Zw/MoA' M o s z k v a,május 23. ii z .ialan d s z ige t ok kér dós éb en kia ao tt hivat a lo s _ köz leraény rámutat arra, hogy a szovie tkormány uta itotta a ní t ;szövets,gi'képviselőjét, birji rá a szövetség tanácsát a kérdés tárgyalásának elnapoláséra, mert a finn kormány nem volt h j landó nyilatkozni az áaland-szigel tek felfegyverzésén-k mértékéről és céljáról. /MTI./