Napi Hírek, 1939. május/1
1939-05-07 [0441]
o- Li$Dn Szeged, május 7. Gróf Teleki Pál miniszterelnök vasárnap reggáL Zsindely" Ferenc miniszterelnökségi államtitkárral és vitéz Thuránszky László min:szteri osztályfőnökkel, a miniszterelnökség sajtóosztályának vezetőjével, Incze Péter miniszteri osztálytanácsos és Haeffler István miniszteri osztálytanácsos ki sereiében Szegedre érkezett programmbeszédének elmondására* A "Léi" motoros szalonkocsi fél kilenc órakor futott be a szegedi pályaudvarra, ahol a miniszterelnök fogadására megjelent: dr. Tukats Sándor fő— ispán, dr. Pálfy József polgármester, dr. Buocz Béla főkapitányhelvettes, dr. Széchényi István közjegyző, dr. Vinkler Elemér kormányfőtanácsos és dr. Hunyady" János, a MÉP szegedi szervezetének titkára. Gróf Teleki Pál miniszterelnök igen szívélyesen üdvözölte a fogadására megjelenteket, majd gépkocsin a püspöki palotába hajtatott, ahol kilenc órakor a házi kápolnában szentmisét hallgatott. A miniszterelnök ^ezután átment a városházara és itt előbb a hatóságok vezetőinek tisztelgését fogadta, maid a város különböző társadalmi rétegeinek vezető személyiségeivel folytatott megbeszélést. Közben megérkezett a fővárosból gépkocsin Héman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter, Remányi-Schneller Lajos pénzügymin szter, Tasnádi Nagy András igazáágügyminiszter és Kunder Antal kereskedelemás iparügyi miniszter, akik a varosházán üdvözöltek a miniszterelnököt és csatlakoztak hozzá. Ezalatt a városi szinházban már gyülekezett a közönség és mire dél lett, teljesen megtelt a nézőtér, tele voltak a páholyok és a karzatok. Hatalmas tömeg gyűlt össze a szinhaz épülete körül, az utcákon. is a Széchenyi-téren is, ahová hangszórókon közvetítették a szinházban el> hangzó beszédeket. Delet harangoztak, amikor gróf Teleki Pál miniszterelnök" a kormány tagjaival és kíséretével kilépett a városháza kapuján és a Széchényi-téren át a gyűlés színhelyére, a városi színházba ment. A miniszterelnök az utat gvalog tette" meg és amerre elhaladt, a város polgársága mindenütt tüntető lelkesedéssel Köszöntötte és éltette. A szinnáz előtt is viharos taps tört fel. amikor a tömeg meglátta az érkező miniszterelnököt • és kormányának tagjait. A városi színház hatalmas színpadát gazdagon díszítették a nemzeti zászlók, a város szinei, vi/gjáok és délszaki növények. A színpadhoz közel eső páholyokban foglaltak helyet a programmbeszéd meghallgatására Szegedre érkezett előkelőségek: Kómán Bálint, Reményi-Schneller Lajos, Tasnádi Nagy András ás Kunder Antal miniszterek, ott volt Tomcsányi Vilmos Pál, Hunyadi-Vas Gergely és Holota János volt országgyűlési képviselő ., Raskó Sándor pápai prelátus, Muntyán István dr.. az ítélőtábla, Paraszkay Gyula, a törvényszék elnöke, dr. Ereky István reötor magnificus vezetésével a szegedi egyetem tanári karának sok tagja. Amikor Teleki Pal gróf miniszterelnök a színpadon megjelent, a közönség helyéről felállva hosszú, percekig tartó tüntető tapssal üdvözölte. A Hiszekegy elmondása után dr. Széchényi István királyi közjegyző nyitotta meg rövid beszéddel az ülést, amelyben rámutatott arra, hogy a képviselőház feloszlatása után a város minden társadalmi rétegéből nyilvánult meg az a kívánság, hogy az összeülő uj képviselőházban Szeged városát ' gróf Teleki Pál képviselje. A párt szegedi szervezete nevében mélységes szeretettel köszöntötte a miniszterelnököt s felkérte programmbeszédének elmondására. Ismét hosszú, percekig tartó lelkes taps csattant fel, ámennek csillapultával a miniszterelnök megkezdte országszerta nagy érdeklődéssel vart beszédét. /Folyt, köv./