Napi Hírek, 1939. május/1

1939-05-14 [0441]

o- Ai/l Békés, május 14. Rózsa Gyula a la yar Elet Pártja hivatalos jelöltje vasárnap délután 3 órai Kezdettel mondotta el hatezer főnyi hallgatóság előtt profra .^beszedjét. A nagyszabású politikai megnyilatkozás jelentő­segét fokozta az, hogy a pártgyülésen részt vett grof Teleki Liihály földmivel, bugyi miniszter is, akit erre az útra dr. vitéz Ricsoy-Uhlrfa/Lk Béla főispán Ki sért el» . . A Magyar Siet Pártja hivatalos jelöltje a népi politika mellett tett hitvalást. Hivatkozott arra, hogy szegény soriból származik, ez adta a gondolatot neki arra, hogy megkeresse, tulajdonképen mi az oka annak, hogy ebben a tej jel-mézzel folyó országban annyi szegény ember van. A fölómiivelésügyi miniszter mondott ezután hosszabb be­szédet, o j Különösen a fő^w/kérdést érintette, amely különösen idő­szerű itt, ahol több mint fezer földhöz juttatott van. A földmivelásügyi miniszter beszédét azzal kezdte, hogy a m, gyár embert a lövészárokban tanulta meg testvérének megismerni. Ezt a testvériséget akarja a magyar közéletbe belevinni, annak a gondolatnak a jegyében, hogy minden munkás ma­gyar kéz meg kell hogy kapja a méltó jutalmát, A foldmivelésügyi miniszter beszélt azután a zsidótör­vényről, amelynek a megoldása nélkül a földkérdéshez sem lehetett volna hozzányúlni. Ezt a zsidótörvényt a képviselőház éppen öt hónapig tárgyal­ta. Képzeljétek el testvéreim - mondotta többek között a miniszter - ugyaa hány hónapig tárgyalta volna ez a képviselőház a földrefomrtörvényt. Ez a .érdes azonban egyu&tal a honvédelem kérdése is, mert nem honvédelem-e az kérdezte a szónok - ha földet adunk e - magyar testvérünknek, hogy vé­delmezhesse a haza földjét is, A miniszter ezután beszélt a földbirtok rendezés során igénybe veendő földekről, azok sorrendjéről, aminek során csak ott lehet kíméletet tanusitani. ahol a földbirtokos legalább száz­húsz-száznegyven pengőt vagy ennél többet fizet munkabér címén. Ez egyúttal kapcsolódik a családvédelem problémájához is, mert tudvalevőleg a legtöbb gyermeket ez a réteg neveli a hazának. firintette a miniszter a külpolitikai kérdéseket is, tiltakozott az ellen, hogy a kormány a tengelyhatalmakat akarná lekopi­rozni, merthiszen a szegedi gondolat felvetésével és szolgálatával meg­előztük mi magyarok őket, Alkotmányosan akarunk kormányozni - mondotta ­de az alkotmánynak mindenkor alkalmazkodnia kell a korhoz, mintáingy al­kalmazkodott is ezeréven át, amiért f.. . M fenn tudott maradni­> •

Next

/
Oldalképek
Tartalom