Napi Hírek, 1939. május/1

1939-05-08 [0441]

A Ma/Wa P á r i s, május 8./Magyar Távirati Iroda/ A francia közvéleményre nagy hatást gyakorolt a milánói olasz-német megbeszélésekről kiadott nivataios jelentés, Az olasz-német katonai szövetség megkötésének kilátása, határozott formában rácáfolt'*, azokra a néhány nap ota szárnyrakelt sajtóhírekre, amelyek szerint Berl in és Róma között súlyos ellentétek merültek fel és a tengely a lengyel kér­déssel kapcsolatban válságon megy át. A sajtó nagy része ma reggel meg­állapítja, hogy a német-olasz megbeszéléseken a tengely egysége határozot­tan megszilárdít. Jóllehet a katonai egyezmény megkötésének Párisbar nem tulajdonitariak nagy gyakorlati jelentőseget^ ugy vélik azonban, hogy dip­lomáciai téron a tengolyhátiak együttműködésének ujabb megszilárdulása következményokot vonhat maga után, A Peíit Párisién nézete szerint a milánói német-olasz ka­tonai megegyezés csak kikristályositott egy már rügóta fennálló tényleges helyzetet, német-olasz katonai egyezmény megkötésének inditóokai még nem egészen világosak,. Valószínű, hogy Németország az úgynevezett bekéritési' kísérletekkel szemben ilyenmódon akarta kidomborítani a tengely egységét* Páriaiés Londonban a milánói hivatalos közleményt teljes nyu^'™"^! vették tudomásul - irja tovább a lap. ' 1 Ö3h Á Jour római tudósitója szerint a tervbevett németi-olasz katonai egyezmény senki ellen sem irányul. Olaszország másfelől felkérte Németországot, hogy a lengyel-német ellentét békés megoldása érdekében mindent kövessen el. A lap szerint lehetséges, hogy a német-olasz katonai szövetkezés a tengelyhatalmak későbbi nagy diplomáciai offenzivájának tala­ját készíti elő. A Oeuvre értesülése szerint Olaszország azon fáradozik, hogy a német-lengyel ellentét ügyében közvetítő megoldás jöjjön létre. Róma ugy véli, hogy Lengyelország az európai politikának igen fontos tó- * nyozője és nem szabad megengedni, hogy Varsó az ellentáborhoz csatlakozzék. Olasz nézet szerint az 1934«ro~ némct-longyol cgyozménjb uj köretek közé kell illeszteni. Valószínű, hogj Róma felkér"; cjf. Külügyminisztort a Berlinnel balé tárgyalások megindítására^ "" Az Excelsior szinten ugy véli, hogy a milanói német-olasz megegyezés csak ogy már régóta fönnálló tényleges helyzet jogi szentesíté­sét Jelenti. ». ••» ~"—TT

Next

/
Oldalképek
Tartalom