Napi Hírek, 1939. április/2

1939-04-30 [0440]

A miniszter'végül a müvelőddspolitikárdl szólt, is­mortette- a közoktatás toron maghozott intézkedéseket és kijelentette, hogy az ország iskolahálózatát" tervszerűen épitik ki az elméleti cs gyakorlati iskolatípusok egyensúlyának biztosításával. Iskolaépítés! akciója központjában a népiskola áll. Az utolsó öt esztendőben 1.021 tanterem és 398 tanitói lakás, összesen 1.419 népiskolai objektum épült. Befejezésül megköszönte választóinak, hogy immár két országgyűlési cikluson át kitüntették bizalmukkal, hogy torvényhozói és kormányzati kötelességei teljositésc-iben hetedről ov óta igaz szív­vel és magyar becsülettel támogatták, megköszönte, hogy bizalommal és támogatással könnyűvé teszik számára a magyar egység es magyar élet meg­valósítására törekvő igaz magyar politika szolgalatát. A miniszter nagy tapssal fogadott beszéde után Csitáry G.Emil polgármester mondott köszönetet a beszámolóért és rá­mutatott azokra az érdc okro, amelyeket Hóman Bálint Székesfehérvár fejlesztése körül szerzett. Ezután Székesfehérvár minden társadalmi rétegének szónoka szólalt fel s valamennyien azt az egyöntetű kívánságu­kat fejezték ki. hogy - amennyiben választásokra kerülne sor - újból vállalja a jelöltséget. Hóman Bálintot Székesfehérvár közönsége annyi­ra szívébe zárta, hogy más jelölt hiába is próbálkoznék itt, Dr.Incze Nándor ügyvéd arra kerté a minisztert, legyen a jövőben is barátja a városnak, Kovács Imra a gazdák, vitéz Bokor András a kereskedők, Montsko Ferenc az iparosok bizalmát juttatta kifejezésre, láajor Kálmán a ke­resztény szocialista munkások: nevében beszélt, Szatmári István a fölo> mivesek bizalmáról biztosította a minisztert s végül Vadász József IAV felügyelő, állomásfőnök a vasutasság bizalmát t olmácsolta a miniszter előtt, A nagysikerű beszámoló gyűlés a Himnusszal ért véget. Ba Li/Ia Róma, április 30./Magyar Távirati Iroda/ Gafencu román külügyminiszter Parisban Romába való el­utazása előtt az alábbi nyilatkozatot adta a Stefani Iroda tudósítója­113» iC 1 * Nagyon boldog vagyok, hogy Rómába utazhatok, ahol al­kalmam lesz találkozni Ciano gróffal és remélem, hogy szerencsém lesz megbeszélést folytatni a Dúcéval is. Már sok, tul sok év óta nem vol­tam Rómában és biztos vagyok, hogy ez az utazás om olyant ', amelyek következtében utazásom nemcsaic turisztikai szempont­ból lesz hasznos, f t.xj&fa^iytiJatéjí Jar t > - Eddigi utam Európa fővárosain át teljes megelégedésem­re folyt le és-valamennyi államban teljes megértésre találtam Románia helyzete iránt. A román politikát kizárólag az a cél vezeti, hogy ho­gyan biztosítsa függetlenségét és közreműködését a beke fonntartásatttf/n . fiz tájékozódó utazás volt és igen sok dolog tisztázásához járult hoz­zá. Európai körutam az örök városban fog lezárulni, ahová azzal a biz­tos érzéssel megyek, hogy egyetlen más városban sem zárulhatott volna le jobban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom