Napi Hírek, 1939. március/2

1939-03-23 [0438]

0 Bl/lo A Magyar Távirati Iroda jelenti : A felsőház külügyi bizottsága csütörtökön délután 5 érakor tartott ülést Kánya Kálmán elnöklésével. A kormány tagjai kö­zül az ülésen megjelent Teleki Bálgróf miniszterelnök, Csáky István gróf külügyminiszter és vitéz Keresztes-Fischerbelügyminiszter. Kánya Kálmán elnök néhány szóval üdvözölte a megje­lenteket, majd Csáky István gróf külügyminiszter tartotta meg az idő­szerű külpolitikai kérdéseket ismertető előadását, amely gondolatmene­tében ©gyezett a képviselőház külügyi bizottságában tartott expozéval. A hosszantartó élénk áljenzóssel és tapssal fogadott fejtegetések elhangzása után elsőnek Röder Vilmos szólalt fel. Mint régi magyar katona juttatta kifejezésre örömét és kifejtette > Kárpátalja-visszaszórná sonok jelentőségét• " • * Ennek a lény­nek erkölcsi fontosságát-, állitja előtíerbe. • . Az örvendetes siker jelentőségét még fokozza, hogy a történelmi határon olyan nemzetnek adtunk kezet, amely hosszú éveken keresztül nemcsak meleg érdeklődés­sel kisérte ezt a törekvésünket, de azt előmozdítani is igyekezett. Kiemelte azután katonai szempontból a honvédség kitűnő teljesítményét és azt alt óhaját fejezte ki, hogy a miniszterelnök és a külügyminisz­ter további munkássága ez)után a bölcs önmegtagadással és öntudatos eréllyel kivivott siker után a jövőben is hasonló eredményeket é(j]r/en Károlyi Gyula gróf felszólalásában köszönetet mondott a I külügyminiszter részletes tájékoztatásáért és újból hangsúlyozta, hogy a külügyi bizottság a külpolitika vezetői iránt a legnagyobb bizalom­mal viseltetik. Kérte azután a kormány tagjait, hogy minél fokozottabban ÍFolyt.kövJ) 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom