Napi Hírek, 1939. március/2

1939-03-21 [0438]

W Ea/Szt/Ln Berlin, március 21. /Nemet Távirati írod":/ H ( A Deutsche Diplomati sch-Politische Korrespondenz ­jellemző és aggasztó ellenmondást lát az angol külügyminiszternek Németország délkeleteurópai érdekeiről mondott szavai, valamint azok között a cselekedetek között, amelyeket az angol kormány Stanley kereske­delemügyi miniszter nyilatkozata szerint kilátásba helyezett. Amióta Németország Középeurópában a cseh kérdés szerves megoldása általa VÍSZOT nyok megszilárdulását érte el, amely egyaránt megerositi valamennyi érdekelt gazdasági ós politikai biztonságát, erőteljesebb mértékben angol tevékeny­ség mutatkozik olyan meggondolás alapján, hogy Németország szamára nem sza­bad lehetővé tenni az igazi gazdasági függetlenséget. Az akciót mindjárt kezdetben azzal a hazugsággal kezdtek, hogy Németország elviselhetetlen, ultimátummal határos eljárassál egyoldalúan saját szükségletei javára akarja erőszakolni természetes árucsereforgalmanak kialakítását a délke­lettel, nevezetesen pedig Romániával, amellyel hosszabb ideje kereskedelmi tárgyalásokat folytat. Jóllehet román oldalról kiaeott cáfolatok is nagyon hamar kiderítették ennek az intrikának értelmetlenségét, Anglia változat­lanul kitart ezek mellett a rágalmak mellett, mtgnedig nyilván azzal a céllal, hogy megrontsa Németország jóhirét a dél-keleti államokban és ezáltal gyakorlatilag elzárja azt az utat is, amelyet lord Ralifax természetesnek mondott. A lap ezután igy folytatja:" Angliában valószínűleg nem kételkednek afelől, hogy minden ilyenfajta kísérlet is azt a benyomást kel­ti a német népben, hogy Anglia tudatosan szembe száll és szembe helyezke­dik a német gazdasági kapcsolatok szabad kifejlődésével, amely csupán a német nép létének biztosítására szolgál. London aligha jogosult annak fel­tevésére, hogy Németországot nem fogja közömbösen hagyni a német érdekek céltudatos veszélyeztetése olyan téren, ahol Angliában sem állhat fenn semmiféle félreértés a német érdekek fennforgása tekintetében. Akár a megszokott erkölcsi szempontok hangoztatásával fedezik Anglia módszereit ilyen eljárással, akár újfajta bekeritési tervek alakiában jelentkeznek, mindenki meg fogja érteni, hogy miben áll az ilyen politika, végső célja. Törökország és Bulgária énen most, a bo|gár minisz­terelnök' ankarai megbeszélései alkalmából félreérthetetlenül kifejezésre juttatta azt a felfogását, hogy a balkáni népek szolidaritása és r.olitit­ka juk teljes függetlensége előmozdítja egész Európa békéjének biztosítását. Valószínűleg jogos az a feltevés, hogy a délkelet többi államának sincs kedve arra. hogy belemenjen egyoldalú, minden visszaélést lehetővé tevő *í<*maszkodás"-ra való esetleges csábításokba, hanem jól felfogott érde­kükben fenn akarják tartani azokat a kapcsolatokat, amelyek megfelelnek az egészséges európai gazdaság és ezzel a béke természetes követelményének is. /MTI/ X Áf/Áf/Ln London, március 21. /Stefani/ A Star azt a teljesen hamis és célzatos hirt közli, hogy az egyiptomi kormány tiltakozott a libiai olasz ósapatmegerősités miatt és állítólag közölte a kairói olasz követtel, hogy abban az esetben, ha az olasz csapatok szállítása folytatódik, Egyiptom ba tálai védelmét biztosító intézkedéseket rendel el. /MTI/

Next

/
Oldalképek
Tartalom