Napi Hírek, 1939. március/2
1939-03-20 [0438]
Y PJ/Ho/Bl/Y 3? á r i s , március 20. /Havas/ A miniszterek Lebrun köztársasági elnök vezetésével délután 5 órakor államtanácsra ültek össze. Daladier a köztársaság elnökének aláirás céljából átnyújtotta a nemzetvédelem megszervezésére és megerősítésére szánt rendelettörvényeket. Bonnet külügyminiszter beszámolt a kül olitikai helyzetről . Reynaud pénzügyminiszter kifejtette, hogy a nemzetvédelmi kiadások emelkedését a nem katonai természetű kiadások csökkentesével és a termelés fokozásával kell ellensúlyozni. A miniszter több közigazgatást újjászervező rendeletet terjeszteM a köztársasági elnök elé. Ezek között az egyvk Marseille városnak uj közigazgatási rendszert ad $ s a város élére ügyvivőt rendel azzal a megbízással , hogy a város valamennyi szerződését ellenőrizze. Egy másik rendelet megszünteti azokat a hivatalokat, amelyek fennmaradása nem feltétlenül szükséges, továbbá felfüggeszti több hivatal, iskola és főiskola önkormányzatát • Az államtanács után Daladier miniszterelnök a hadügyminisztériumban megbeszélést folytatott Algéria főkormányzójávai, Tunézia francia helytartójával, a marokkói helytartóval és Colson tábornokkal. /MTI/ W Af/Mo/Bl/Y Prága, március 10. A cseh sajtóiroda közli hivatalosan; A prágai rendőr: gazgatóság különféle külföldi híresztelésekkel kapcsolatban megállani t ja, hogy március lo.-e óta bizonyos egyéneket védőőrizetbe vettek, legnagyobb részüket azonban letartóztatásuk után rövidesen szabadlábra helyezték. Irizetbevételüket kizárólag a helyi rendőrség, illetve csendőrség hajtotta végre. Ami az ö ngyilkosságok, illetőleg öngyilkossági kísérletek állítólagos számát illeti, a hivatalos közlemény hangsúlyozza, hogy azok március 15.-e óta csekély mértékben emelkedtek, végül megállapitia, hoey Csehországban vagy Morvaországban egyetlen egy gyüjtőtábort sem létesítettek. Ezzel kapcsolatban a Német Távirati Iroda Prága hosszú éveken át működött volt cseh rendőrfőnökétől megtudta, hogy kommunisták és devizacsempészek személyi adatainak megállapítására mintegy 500-600 embert tartóztattak le, akiknek legnagyobb részét újból elbocsájtották. Valamennyi rendőrkerület jelentébe szériát az öngyilkosságok száma naponként a következő volt: 14.-én és 15 -én egy'-egy, 16.-án hat, tizenhetedikén három, 18.-án 7, 19.-én öt és 2 ü .-ah negy. Ez a szám lényegében megfelel a korábbi átlagnak, amely 1936-rban a milliós Prágában naponta hét volt. , Német részről egyáltalán nem hajtottak végre letartóztatásokat ./MTI/ mm ^ mm 9 mm f af/Mo/Bl/Y Prága , március 20. /Német Távirati Iroda/ Hácha államelnök elnöklésével a prágai várban hétfőn beható tanácskozások folytak uj egységes cseh arcvonal megalakításáról és a prágai kormány megfelelő átalakításáról. Hácha államelnök fogadta a prágai kormány eddigi tagjait, továbbá máa vezető cseh személyiségeket. Hir szerint az uj kormányról már kedden közleményt adnak ki./Ul/^ ^^j^ ^ g^^. , y