Napi Hírek, 1939. március/1

1939-03-12 [0437]

EF M*/L P O Z S O n y, március 12. L szlovenszkoi rádiók ma délben a következő hivatalos jclentést közve*tite11ék: Szlovenszkóban az egész közigazgatás kizárólag szlovák köztisztviselők kezében van. k katonai és csendőri megerősítéseket, ame­lyeket Cseh- és Morvaországból-hoztak Szlove ns zkóba, huszonnégy ór*n belül teljesen likvidálni kell. L katonai szervek által felfüggesztett szlovák tisztvise lők újból elfoglalták hivatalukat, J* Morvaországba szál­lított szlovák politikai tényezőket szabadon bocsátották és már útban vannak haza felé./IfPI J Cp Bs/ln Pozsony, március 12. A vasárnap délelőtt meglehetősen eseménytelenül telt el Pozsonyban. A tegnap esti izgatott hangulatot az események nyugodtabb meg­ítélése váltotta fel s a kombinációk és találgatások elhallgattak. Szidor miniszternek különböző tényezőkkel folytatott tárgyalásai biztositékot nyújtanak arra,j hogy a kibontakozás és a mai helyzet likvidálása simán (6og megtörténni. Szidor ma délelőtt az- egyik pozsonyi templomban misén vett reszt. Szidor miniszternek kormányát sikerült jórészt autono­mista irányzatú személyiségekből össze állit ani, akiket szakemberek e gészi­tenek ki. A kormányból kimaradtak azok a miniszterek, akik a közvélemény megitélése szerint a csehektől való függetlenségi törekvésekkel rokonszen­veznek, igy Lurcsánszky és Pruzsinszky. Viszont centralisták sem kaptak helyet a kormányban és Prága elállott attól a kívánságától fos, hogy tábor­nok-minisztert kényszeritsen rá Szlovákiára. á jelek szerint mind kevesebb a valószinüsége an­nak, nogy Lurcsánszky ellenkormány megalakítását jelentse be. A pozsonyi közvélemény és a politikai körök egy részében keringő kombinációkban, ame­lyek szerint Lurcsánszky miniszter a becsi rádióban bejelentené, hogy a független Szlovákiában Tiso lesz az állam elnöke, a kormányban pedig he­lyet foglal Durcsánszky és Szidor is, -ma délelőtt már azoK sem hisznek, akik az éjszaka folyamán ezeket a hireket terjesztettek. Ha Lurcsánszky valóban külön kormány alakitására vállal­koznék, nem volna könnyű dolga Szidor miniszterelnökkel szemben. Ügyes szélsőséges körök szegében talán rokonszenves volna és náluk támogatásra találna, viszont a miniszterelnöknek mint az autonómia régi harcosának sz. les körök előtt nagy tekintélye van .Követőinek tábora igen nagy s mint a dinka-gárda legfőbb parancsnoka is számottevő hatalmat tart kezeben. Szidor neve különben Össze van forrva Hlinka nevével; az utóbbi évek során, amikor Hlinka betegeskedett, tulajdonképpen o vezette a pártot. Tudják róla, hogy autonomista meggyőződéséért üldözéseknek volt kitéve és fogsá­got is szenvedett. Ezzel szemben Durcsánszkynak alig van politikai múltja e$ csak a legutóbbi hónapokban, mint miniszter jutott fontosabb politikai szerephez. Azok a hirek, hogy a német rendfenntartó közegek meg­szállták a kormány épületét, nem bizonyultak valóságnak. Igaz ugyan, hogy egyéb karhatalmi szervek mellett német rend fenntartok is tartózkodnak az épületben, de ehhez német részről azt a magyarázatot adták, hogy a német rendfenntartók p. csupán Karmasin államtitkárnak az épületben levő hivatalát őrzik. Karmasin mint ismeretes adminisztratív államtitkára volt az előző kormánynak mint a német népcsoport képviselője. Pá á felmentés nem vonat­kozott és neve sem szerepelt a hivataloktól felmentett miniszterek között. i városban német rendfenntartók cirkálnak karjukon horogkeresztes szalaggal. /MTI/

Next

/
Oldalképek
Tartalom