Napi Hírek, 1939. március/1

1939-03-03 [0437]

$a Má/Dn /AB uj pápa életéről szélé római tudósítása folytatása/ Fél kettő és fél hárem között . elfogyasztotta egyszerű, ebédjét, maid rend­szerint gépkocsiba ült és a Borehese-kertbe hajtatott, ahol Kiszállt a kocsiból és hosszú gyalogos sétát tett. Gyakran tett sétákat a Monté Mario­kertben is , nyáron pedig az Albano-tó környékén iárta be. Délután ismét visszatért hivatalára és ismét megszakítás nélkül dolgozott legtöbbször éjjel két óráig. Ba Má/Dn Róma, március 3. /Hagyar Távirati Iroaa/ A konklávé lefolyásáról természetesen sonmiféle hivata­los, sőt még magánértesülések sincsenek, hiszei a biborosok és a konklavis^r ták a konklávé előtt esküvel fogadják, hogy a konklávé lefolyásáról semmit el nem árulnak, .ennek ellenére bizonyos jelekből következtetnek a szavazás lefolyására és igy valószínűnek tartják, hogy Paeelli biboros már a dél­előtti szavazáson igen nagy többséget kapott; és csak néháiy szavazat hiány­zott a kéthermad többséghez. A tapasztalat azt mutatja, hogy abban az eset­ben, ha már az első szavazásnál igen na^y többség alakul ki valamelyik bi­boros személye körül, akkor a legközelebbi szavazásnál már mindenki rásza­vaz, miután már kitűnik, hogy ki a legméltóbb a pápai szék betöltésére. Ilyenformán valószínű, hogy a. délutáni szavazáson Paeelli biborost egyhan­gúan választották mág páoavá* Ba Má/Dn Róma , március 3. /Magyar Távirati Iroda/ Ciano gróf külügyminiszter ma reggel kilenc órakor varsói útjáról visszaérkezett Romába. A pályaudvaron a fogadására megjelent elő­kelőségek soráoan ott volt báró Villani Frigyes quirinali magyar követ is. Ve Ra/Szt B e r 1 i n. március 3. /líaeyar Tevirati Iroda/ Paeelli pápává választásával kapcsolatban a berlini lapok kiemelik,-hegy Pacellivel kimondottan politikus pápa került a római egy­ház élére. |A külügyminisztériumhoz közelálló Kölnische Zeitung hangoztat­ja, hogy az uj pápa a különbözü eucharisztikus kongresszusok es más na­gyobb események alkalmából közvetlen kapcsolatba került sok külföldi országgal, üíegváiasztásával - irja a lap;j - kifejezésre jutott a kato­likus egyháznak az az álláspontja, hogy a mostani időkben politikus pápára van szükség. Az uj páDa felvette elődjének nevét, amiből arra lehet követteztetni, hogy *"^1 ének müvét alcaria folvtatni. A Deutsche a.igemeine Zeitung utal arihopy a válaszéit megelőzőleg megtárgyalták vájjon lelkipásztort vagy politikust és dip­lomatát tegyenek-e me| a katolikus egyház fejéfré. Paeelli államtitkár megválasztásával politikus mellett döntöttek , ami természetesen nem érinti az uj pápa lelki gondozói képességeit. A lap ezut.-n megemlékezik Pacellinek 1937 júliusában Parisban elmondott beszédéről, amelyben többi között a következőket mondotta: A katolikus egyház hallal;ja szavát a nagy napi kérdésekben, hogy rendet és világosságot teremtsen a zűrzavar­ban. Közvetlenül nem támogatja vagy támadja egyik tábort vagy politikai pártot sem, mert az egyház szemében csak az Isten gyermekeinek szabadsá­ga és megbecsülése a xontos. Ha XII. Pius - teszi hozzá a lap - ilyen értelemben a meg­értés hídját épiti fel korunk nagy kérdéseiben* akkor igazolttá teszi me g válás st ását. .*MGL*W*

Next

/
Oldalképek
Tartalom