Napi Hírek, 1939. február/2

1939-02-25 [0436]

uu o- Ha/In /Losonci nagygyiles, 1. folyt./ Ez azt jelenti, hogy rendes kenyeret kell adnunk minden becsületes magyar embernek, aki hiveh kitartott és aki hajlandó a magyar munkában résztvenni. Sajnos, még mindig sokan vannak, akiket nem tudtunk kenyérhez juttatni, mert az államváltozás igen sok és súlyos problémát vetett fel,a kormány azonban minden elkövet, hogy fokozatosan kiküszöbölje a nehézségeket. Nem­csak a közigazgatást kell megszervezni.- ami most folyik - hanem az igaz­ságszolgáltatás és az iskoláztatás terén is sok a tennivaló és meg kell szervezni a gazdasági életet és a közlekedést is. Ki kell cserélni még na­gyon sok olyan embert, aki még ma is valamilyen hivatalos poszton állj olya­nokkal, akik a húszéves elnyomatás alatt érdemeket szereztek ilyen állásoK­ra. Igazoló eljárás lesz a Közélet egész mezején, hogy megállapítsuk, vájjon a hivatali posztokon olyan emberek állanak-e, akik a magyar nemzeti eszmé­nek hajlandóak megfelelő szolgálatokat tenni. A kicserélés folyamatánál azonban vigyázni kell: Ha Ítéletet mondunk emberek/ felett, legyünk higgad­tak. Ne harag es gyűlölség, jó vagy rpssz szomszédság alapján ítéljünk em­bertársaink felett, hanem mindig a jó magyarság értékmérőjevei mérjük őket, nehogy személyi vagy családi jellegű gyűlölség révén befolyásoljuk a ható­ságok állásfoglalását. A reformpolitika egyik célja - folytatta, a miniszter -, az, hogy kiegyenlítse a magyar elet egyenlőtlenségeit. A gazdagabb, a va­gyonosabb embernek be ke 11 látnia ennek szükségességét s ha szükség van rá, törvényekkel kell elősegíteni az egyenlőtlenségek kiküszöbölését. A fajtá­jával szemben felelősséget erző magyar ember nem lehet megelégedett mind­• addig, amíg nem látia minden becsületes magyar ember számá­ra biztosítva a mindennapi kenyeret. Ezért akarjuk két törvényjavaslattal megreformálni a magyar életet. Alföldi körútja során tapasztalta, hogy a felvidéki szellem nemcsak a felvidéki magyar lélek produktuma, nane m ez a töbeségi magyar léleknek is sajátja. Az egész magyarság hatalmas töbesege áll a re­formpolitika mellett. Sajnálattal kell megállapítani, hogy a magyar poli­tikai életnek még mindig vannak olyan rejtőzködő erői vagy egyedei, akik minden olyan alkalommal, amikor néhány ember uj magyar élet megindításának feladat-t vállalja, lesí-tr-puskás módjára a bokor mögül, célbaveszik azokat és le akarják lőni az élről. Ilyen körülménvek között kellett a magyarság tulajdonképpeni nagy problémája felvetőjének, néhai Gömbös Gyulának is korán s irha szállni^, ezért kellett Darányi Kálmánnak is átadnia helyét és ezért kellett kilenc hónap után most Imrédy Bélának is f élre állán ia. /A gyű­lés közönsége lelkesen éltette a volt miniszterelnököt./ Szerencséje a ma­gyar politikai életnek, hogy akad olyan nagy politikai férfia, aki a szakp­dekot egyéniségének nagyságával át tudja hidalni, mint ahogyan most Teleki Pál gróf teszi. /Lelkes éljenzés/ Mi, az Imr^dy-kormány tagjai, azért ál­lattunk olyan egységesen Teleki Pál gróf mellé, mert biztosítani akarjuk és fogjuk, hogy azokat a refrannjavaslatokat, amelyekért harcoltunk és naler amelyek most a parlament előtt vannak, nem lehet sötét kézzel lesöpörni az asztalról azért, mert néhány urnák és néhány zsidó bankvezérne k nem tetszenek. /Lelkes taps és éljenzés/ A probléma fe L -ívan vetve, a politikai életnek meg kell azt oldania és meg is fogja oldani. S ha a zsidó problémával kapcsolatban azt látjuk, hogy a zsidóság a sajtóban és más hátsó járatokon vezető embere­ket egyéni becsületükben meg akar sérteni, és igy le akar játszatni, csak azt mondhatjuk ennek a zsidoságnaka A Magyarországon még ma élő zsidóságnak nincs más feladata, mint hogy már ma helyezkedjék a zsidótörvény javaslatban megállapított keretekbe és vonuljon vissza azok közé a százalékarányok közé, amelveket a zsidótörvénv mee foe határozni. /Fnlvt Yáv. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom