Napi Hírek, 1939. február/1
1939-02-11 [0435]
o- Áf/Vv/3zt Vác, február 11. Vác város képviselőtestülete vitéz dr. Endre László alispán elnöklésével ma részéeges tisztujjitő közgyűlést tartott, amelyen dr. Hannauer A.István megyéspüspök, Kűlossváry Mihály nagyprépost, felsőházi tag és a képviselő testület legtöbb tagja megjelent. 1 város főügyészévé dr. Bartos 4'ereao helyettes főügyészt 41 szavazattal választották meg. Schepatz Gyula 18 szavazatot, Csuka András pedig 4 szavazatot kapott. A főmérnöki állásra közfelkiáltással Markő József eddigi helyettes főmérnököt válaaztottk meg. ^lsőosztályu aljegyző dr. /alkó Arisztid tb. szolgabíró lett. Ezen kivül több kisebb állást is betöltöttek, választottak három adőtisztet, négy végrehajtót és egy városgazdát, Az alispán üdvözlőbeszédére dr. bartos Ferenc főügyész válaáaolt és kijelentette, hogy a megválasztottak a nemzeti és kereszténj gondolat szolgái) tában hü tisztviselői lesznek a városnak. Végül InczédyMeissner János polgármester üdvözölte az alispánt abból az alkalomból, hegy hivatalosan elősaör jelent meg az ősi városban. Délben a megyéspuspöíc ebéden látta vendégül vitéz rindre lAszló akis;.int és kiséretet valamint tobb váci vezető személyiséget. /MTI/ * W Ra/Szt Hasa. február 11. Van Dijk nemzetvédelmi miniszter ara első kamarához intézett emlékiratában kijelentette, hogy jelentékenyen megerősítették a határvédelmi szakaszokat. A határvédelmi berendezések kiépítését tovább folytatják. A miniszter kiemelte, hogy a nagyhatalmak után Hollandia építi a legtöbb uj hajót, hogy sürgőssen behozza elmaradását a tengeri fegyverkezésben. A tengerészeti légi haderőt teljesen újjászervezték." /MTI/" o- J/m./Szt Kassa, február 11. Vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter délután négy ótakor résztvett a Kapitol mozgószínházban rendezett közegészségügyi előadáson. A hatalmas termet zsúfolásig megtöltő előkelő közönség el ot t' •borbiró Ferenc főispán mondott megnyitó beszédet. Ezitán Johan Bele belügyi államtitkár''A közegészségügyi szolgálat gyakorlati cjkitüzései", majd Tomcsik József egyetemi tanár, az Országos Közegészségügyi Intézet igazgatója. n k fertőző betegségek elleni küzdelem várható eredmény ei" cimmel tartott előadást. A magyar közegészségügy kér kiváló szakemberének fejtegetéseit minduntalan ^egszakitetta. a tetszésnyilvánítás. Az előadások vegén a közönség lelkesen ünnepelte a belügyminisztert és az előadókat. Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter és kisérete délután 6 óra 20 perokor gyorsvonaton visszautazott Budapestre. /MTI/ A V/Szt B á r i a, február 11. /Magyar Távirati Iroda/ otyjJOy A nemzeti csapatok megszállották a pireneusi határvonalat és/a december 23-án megindított katalóniai támadás véget ért. A Ce Soir haditudósítója szerint az olasz csapatok Junquera előtt a francia határtól öt kilométernyire megállottak. A határt spanyol nemzetiségű csapatok szállották meg. k nea zeti hadvezetőség több hadosztályt kivont az arcvonalból és Spanyolország középső része ellen irányuló hadműveleteinek megkezdése előrct a csapatok egy részének hosszabb pihenőt engedélyezett. A francia területre menekült köztársasági katonák közül tegnap 8000,-ma mintegy 7000- (kérté . nemzeti spanyol területre való átsaállitás^lát. K*?Qn&\