Napi Hírek, 1938. december/2
1938-12-30 [0432]
— Amikor keresztény alapon meg akarjuk teremteni az egységes szellemben gondolkozó, de egyforma munkája után egyforma kenyeret elvező magyar társadalmat, akkor ezen az uton teszünk hatalmas lépést előre. Es mi, felvidéki magyarok együtt megyünk Imrédy Béla miniszterelnökkel ezen az uton, mert tudjuk, hogy ez az igazi, becsületes, magyar ut. <y A népgyűlést S/os Károly, a nemzeti egység helyi szervezetének elnöke zárta be, majd a közönség a Himnuszt énekelte el. ónodról a miniszterelnök Sajószögedre ment. Útközben Mohin és Nagxcsécsen ünnepélyesen fogadták és üdvözölték. Sajószögeden Beniczky Andor dr. földbirtokos, nyugalmazott főszolgahiró, a Nep helyi szervezetének elnöke üdvözölte a minisztereire köt, majd vitáz Szeder János országgyűlési képviselő mondott beszédet, amelyben hangsulyozta.hogy Imrédy Béla miniszterelnök volt az első , aki Magyarországon mélyreható intézkedést tett a magyar mezőgazdasági munkásság életszínvonala* nak felemelese 3rdekében.) Ezután a miniszterelnök itt is kifejtette t rogrammját, rész let esen~foglalkozott a honvédelem kérdéseivel majd ttérve a/zsidókérdésre^hangoztatta, hogy a zsidótörvény-javaslatnak sugalmazója nem a gyűlölködés, nem az irigység volt, hanem a magyar fajta iránti szeretet. Arra van szükség, hogy a magyar gazdasági életben falun es városban,a műhelyben és a mezőn, a magyarság egyaránt elfoglalja azt a. helyet. " amely őt megilleti. Jaross Andor tárcanélküli miniszter mondott ezután rövid beszedet es ezzela népgyűlés a Himnusz eléneklésével véget ért. .. , , . . . Sajószögedről Miskolcra tért vissza, ezután a miniszterelnök es kísérete, ahol résztvett Lichtenstein Lásaló főispán és felesége teajanj Az esti órákban pedig a gyorsvonattal visszatért a fővárosba, —.—. — W Cs/Mo Berlin, december 30./i :-..£/ N Ickos, az amerikai Egyesült államok belügyminisztere a karácsonyi ünnepek előtt Clevelandban a cionista társaságban beszédet mondott 3 abban, a Harmadik Birodalom ellőni vádakkal kapcsolatban minősíthetetlen módon megtámadta a Harmadik Birodalom vezetőit. _ Mint illetékes helyről közlik, a washingtoni német ügyvivő az amerikai helyettes külügy miniszternél a legélesebben tiltakozott e támadások ellen. Az amerikai külügyi hivatal azonban nom hárította el az amerikai belügyminiszter e kijelentéseit,ahogy ez különben a nemzetközig érintkezésben hasonló esetekben magától értődik, hanem igyekezett azpkst" fedezni. Tehát meg kell állapítani, hogy amig ily nyilván zsidó érdekeket szolgáló, a valódi német-amerikai érdekeket figyelmen kívül hagyó eljárás az eszakamerikai Egyesült Államok Németországhoz való viszonyában tovább tart, semmi alapja'sincs az amerikai külügyi hivatal által a német ügy- ' vivő előtt kifejezett és a kölcsönös visanny javulására, vonatkozó reménynek /MTI/