Napi Hírek, 1938. december/2

1938-12-30 [0432]

Gu/Kö/ln /ónodi tudósitásf /folyt./ A miniszterelnök bevezető szavaiban hangsúlyozta, hogy nagy Örömmel jött erre a színmagyar vidékre, az ónodi falusi kerületbe, mert politikájának tengelyévé a falut tette. Mindig nagy ereje és táma­sza lesz, ha egy falusi kerületen keresztül közvetlenül megismerheti a falusi nép ezer'baját, gondját, kivánságát, örömét és bánatát. Köteles­ségének tartja, hogy megrajzolja politikaijának körvonalait, mert bár szerte az országban mindenki ismeri célkitűzéseit és azt az utat, ame­lyen járni kivan, időnként mégis jó emlékezetbe idézni, kiegészíteni, más és más szempontból megvilágítani azt, amit tettünk és tenni alarunk. - Az a politika - folytatta ezután beszédéi) a mi­niszterelnök amelyet képviselek, magyar politika. Célja, tengelye te­.^ hát a magyarság erősítése. Biztosítani a magyarságnak nemcsak az életét, hanem rejlődesét és történelmi szerepét is a Duna völgyében. A Kárpátok medencéjének közepéÍDen ffekszünk és ez olyan adottság, amelyet dunavölgyi politika figyelmen kivül nem hagyhat. Husz évvel ezelőtt, a nagy háború utáni megpróbálták képtelenné tenni a magyarságot e szerep betöltésére, de a magyarság a mostoha viszonyok között is ellenállott; nem adta meg magát, nem alkudott meg és ez az év meghozta ennek az intranligens. makaó*?, kemény politikának a gyümölcsét. Köszönhetjük ezt többek kozt következetes külpolitikánknak, amely biztosította számunkra annak a . baráti két nagybatalomaak támogatását, amely egyre erősbödő szerepet játszik az európai együttesben. - Meg kell emlékeznünk ennek a két nagyhatalomnak a támogatásáról, mert azt, hogy vér nélkül kerülhetett hozzánk vissza milliónyi magyar testvérünk, annak köszönhetjük, hogy ennek a száz mil­liót meghaladó hatalmas tömbnek ereje, akarata és támogatása mögöttünk álloűt. - A magyar külpolitika a róma-berlini tengelyre tá­maszkodik, mégpedig érzelmi okokból épugy, mint a legreálisabb megfonto­lásokból. Németországhoz régi fegyverbarátság füz bennünket. Együtt küz­döttünk, együtt véreztünk a nagy háborúban és ezekben az időkbén megis­mertük a nemet hűséget, német akarást, a német tudást. Olaszországhoz régi történelmi barátság füzi^ ...nemzetünket s ha a nagy háborúban szemben is állottunk az olasz néppel, becsületes, nemes ellenfelek vol­tunk és a világháború vérözönéből uj. szilárd és megingathatatlan barát­ság fakadt. A nála érzelmei is fűznek bennünket a tengelyhatalmakhoz, mert mint emliteHem, támogatásuk felbecsülhetetlen értékű volt számunkra az elmúlt hónapok diplomáciai tevékenysége folyamán. - De a_ két tengelyhatalomra támaszkodunk reális raeg­fontolásnkból is. Mindenki látja ugyanis, hogy azok a célkitűzések, ame­lyek a két nagyhatalmat vezetik, az európai beké szilárdabb megalapozá­sara, olyan helyesebb európai rend megteremtésére irányulnak, amelyben meg­lesz a magyarságnak is az őt megillető szerepe. Ezt a tengelyre támasz­kodó külpolitikát mint független, öncélú, öntudatos nemze| folytatjuk. Ne féltse hát senki tőle függetlenségünket, öncéluságunkat. rrdekes, hogy ép­pen azok aggályoskodnak, akik E. 67-es politikának voltak a leghívebb köve­tői, amikor pedig sokkal nagyobb kötöttségeket kellett vállalnunk és sok­kal kevésbbé tudtuk érvényesíteni Magyarország öncéluságát. A magyar függet­lenséget meg tudtuk védeni a múltban is, meg fogjuk tudni védeni most is, annál is inkább, mert ezt a függetlenséget es öncélúságot senki sem akarja megtámadni és háborítani. . . /Folyt.köv./

Next

/
Oldalképek
Tartalom