Napi Hírek, 1938. december/2
1938-12-16 [0432]
OL/Dé New Yorkból .jelentik: Douglas Corrigan amerikai repülő-, aki "tévedésből átrepülte az Atlanti Óceánt" Hollywoodba érkezett, hogy átírja a saját élettörténetét ábrázoló film szövegkönyvét. A film, amelynek cime " A repülő bolond", a főhős állítása szerint sok lényeges pontban eltér a történeti valóságtól. így állítólag egymás után beleszeretett halálosan nyolc különböző lányba, akik közül a valóságban egyetlenegynek sem hallotta ^soha még a nevét sem. Ami m téves oceánrepülést követő keresményeit, rádió- és egyéb tiszteletdíjait illeti, a filmszövegben emiitett szédítő számokat - mint mondotta - az igazságnak megfelelően legalább tizzel, de gyakran százzal is osztani kell. /tol/ OL/Dó New Yorkból jelentik: Al Capone, az egykori ohicagoi rablóvezér, nemsokára kitölti börtönbüntetését és kiszabadul az aloatrazi fegyenctelepről, az amerikai Ördög Szigetről. A banditán ujabbon cjg idegbaj tünetei mutatkoznak ? ezért kiszabadulása előtt elmeszakértők vizsgálják meg. Az orvosok véleménye alapján Cook*megye hatáságéinak kell majd eldönteniök, hogy Capone szabadó nbocs át ható-e vagy pedig elmegyógyintézetbe kell-e zárni. Hir szerint a rablóvezér saját érdekében színleli az elmezavart, mert kiszabr.dTiilása napján ujabb bűnvádi eljárás indulna ellene adóosalás miatt. Tart attól is, hogy a külvilágban bosszúálló vetélytársainak orgyilkos fegyverei lesnek rá. /MTI/ OL/Dé New Yorkból jelentik: Cowen Etel chicagói nő három.3iónapos házasságának felbontását kérte azzal az indokolással, hogy 19.• : születésnapján gyengéd férje oly erővel vágta tizenkilencszer hátba, hogy a "felköszöntés" befejeztével nem tudott lábán megállni, A bíróság felbontotta a házasságot a keresethez mellékelt orvosi lelet alapján, mely szerint a felperes az "üdvözlés" következtében két hétig nyomta az ágyat, /tol/ W Bs/Szt/Dó Berlinből jelentik: A regi német birodalom területén a munkanélküliek száma november hónapban 152.0Ó0 főt tett ki, a csökkenés tehát 12.000. Ez a szám pontosan a fele az uj területeken lévő munkanélkülieknek. Ausztriában 112.700,<h Szudétavidéken pedig 196.000 munkanélkülit tartanak nyilván. Az állcmi munkaközvetítő és munkán él küliség esetére biztosító állami intézet jelentése megjegyzi, hogy a vállalóitok olyan esetekben, amikor kisebbmérctü és átmeneti üzemcsökkenésről van szó, megtartják munkásaikat, mert különben végleg elveszítenék őket, A mezőgazdaságban nagyobb kereslet mutatkozik állandó alkalmazottak iránt. Ugyanez a helyzet az építőiparban. A szállítási vállalatoknál szakképzett munkaerők hiányában nőket és más szakmában kiképzett embereket kellett munkába állítani. /MTI/ W Bs/Zs Sanghaiból jelentik: A Takao Saito jopán légiforgalmi társaság igazgatója a Ser.ghai Mainichi tudósítója-előtt kijelentette, hogy lényegcsen kibővítik a japán-kinai légi forgalmat. A társaság máris megrendelt 5 darab Fokkewulf "Condor" rendszerű repülőgépet; ezek ugyanolyan rendszerűek, mint azok a repülőgépek, amelyek a berlin-ncw york-berlini és a berlin-tckiói rekord- . repüléseket megtették, A gépek 26 utas számára készülnek. A terv szerint M2&d«fl Tokió, Hszinking, Sanghai és Taihoku között fognak közlekedni. /Ml/ /