Napi Hírek, 1938. december/2

1938-12-16 [0432]

o- Za/fa /Egyesitett bizottság II. folytatás/ . • ÍM Szeder János rámutatott arra, hogy ha a javaslat negyedik részét kiemelnénk, a javaslat célját tévesztené, A magántulaj­don védelmében elhangzott felszólalásokká 1 kapcsolatban hivatkozott arra, hogy a láévédelni törvény sokkal mélyebben belenyúl a magánjogba, mégis megszavazták olyanok is, akik most ennek a javaslatnak ezzel kap­csolatos részét kifogásolják. A szesztörvényben, amelyet szintén meg­szavaz tak,ugyanazok a kisajátítási elvek érvényesültek, mint a jelai javaslatban, A magántulajdon védelme érdekében valamilyen formában a valorizáció gondolatát bele kellene venni a törvénybe. Helyesli a nem­zetvédelmi értékű találmányoknak az ország számára való megtartásával * kapcsolatos intézkedéseket és nem kifogásolja azt sem, hogy a szállítás­ra alkalmas állatok és jármüvek már beke ideién is igéirybev ehetők legye­nek, mert az egész magyar életet be kell állítani a honvédelem vonalába. Egyetért Rassay Károlynak a fiatalkora gyermekek leventekiképzésével kapcsolatos aggodal maival. Maga is helyeselné/ha az egészen serdülő kor­ban lévő Jjyermekek leventekiketfzését a tanítóra biznák. Utalt arra, hogy minden háború megnyerésének kérdése nem a mozgósításon, hanem hosszú évek e lökészito munkaiján múlik. A javaslat ezt a célt szolgálja s szeretné/ha ennek törvényerőre emelésével a magyarság megszabadulna attól a visszatérő vádtól, hogy a késő bánat népe. Reisinger Ferenc megállapítja, hogy a mai nagy fegy­verkezési lázban minden nemzetnek csak akkor van súlya, tekintélye el­lenségei és barátai előtt egyaránt, ha jól felszerelt hadserege van. A szociáldemokrata párt is nagy súlyt helyez arra, hogy a magyar nemzet­nek olyan tökéletes/ jéIjíelszerelt hadserege legyen, amellyel nagyobb erő­tényezokkel szemben íslelvehesse a küzdelmet. Ennek azonban előfeltétele az, hogy a népet testileg,lelkileg egyaránt erőssé tegyük. Fontos tehát a néfélelmezési cikkeknek olcsóbbátétele, de ugyanilyen fontos a lelki felkészültség növelése is. Helyesebb volna, ha a leventekötelezettség a 15. életévnél kezdődnék s a nevelés munkáját tanítók végeznék. Hely­teleníti, hogy a leventék csak vallásos egyesületekben es a cserkészkiképzésbe vehetnek részt. A le^ventekötelesek nem járhatnak a gazdakörbe, az ipar­testületbe, nem léphetnek be a szociáldemokrata szervezetekbe, ahol szin­tén fegyelmet tanulnának. Nem volt szervezett munkás, aki ne teljesítette volna a harctéren kötelességét. A szociálíemokratá^JP^cifizmusuk ellenére is mindég jó katonák voltak, mert fegyelmezettek és'Kötelességtudók. Ippen ezért tiltakozik az ellen, hogy a szociáldemokratákat megbélyegezzék és másodosztályú polgárokká degradálják. A javaslat intézkedései bizo­nyos tendenciákat mutatnak, pedig erre semmi szükség nincs, mert a szociál­demokrata gyűléseken megéljenzik a nemzeti hadsereget. Pártja pacifista ugyan, mert az általános emberi boldogulásért és az általános lefegyverzé­sért küzd, de emellett minden, az erős nemzeti hadsereg kialakítására irányuló jószándékot támogat. Helyteleníti a sajtóellenőrzés, a nssta­ellenőrzés intézményesítését és a rendőri felügyeletet, mert csak- szabad állam polgára harcol minden lélekkel a háborúban. /Folyt .köv./

Next

/
Oldalképek
Tartalom