Napi Hírek, 1938. december/2
1938-12-18 [0432]
Gü/Ln /ózdi tudósítás 1. folyt./ - A belső megerősödés eszközeit - folytatta Csa'ky István gróf külügyminiszter - rendesen az országgyűlésen, azon belül pedig az egyes pártokban látjuk meg. Itt különösen megragadott engem, aki nem voltam pártember, az a beé'iületes törekvés, amely a Mmzeti egység Pa'rtját áthatja, hogy ezeket az eszközöket,amelyek ma már fokozott mértékben állanak a magyar nemzet rendelkezésére, céltudatosan, gyorsan és elszántsággal alkalmazza. A NEP-ben nem annyira pártszervezetet láttam és látok, mint [égy eszmének . megtestesülését, érzékelhetővé válását, amellyel dolgozni lehet és kell. A szociális igazság messzemenőd^evalósitása, erkölcsi és gazdaság:: rend. megélhetés, a termelő e^K^ok fejlesztése nem jelszavak minálunk.A közelmúltban és a távolmuitban elért eredmények mindennél jobban bizonyítják, hogy ezek a ma már világ-jelsza-* vak nálunk nemcsak programmot jelentenek, hanem eltökélt szándékot. /Lelkes taps és éljenzés/ f^JkaU; Csáky István gróf külügyminisz ter ezután a külpolitikai eszközökről, • '.mint a felemelkedés másik technikai eszközéről beszélt. £> /A beszédnek ezt a rés-zét mai 8.,9.,és 10. kiadásunkban már köz'öltük/ - Az előadottakból - folytatta ezután a külügyminiszter önként folyik a magyar kormány, tehát az én programmom: egész Magyarországon a munka nyugalmának és folytatólagosságának biztosítás a. / na talmas taps és éljenzés/ Amiben ehhez a célhoz hozzájárulhatok, nem fogok mulasztásokat elkövetni. - Első feladatomnak tekintem az eredményekből kiserkedő bizalotmak felkeltését. Eredményeink vannak és lesznek. Mi nem Ígérünk, hanem cselekszünk. /Lelkes taps/ Nemcsak meggyőződésből és kötelesség érzetre 1, hanem azért is, hogy a magyar tömegek érezzék, hogy a törekvés és tudás mögött megfelelő ero is áll. Hogy erezzék, hogy a magyar nemzet természetes célkitűzéseit mind belpolitikai, mind külpolitikai t£ren könnyebb és kevesebb kockázattal lehet a kormány segítségével megvalósítani, mint annak megkerülésével vagy armak ellenére. /Lelkes taps és ellenzés/ - Igen nagy lépesnek tartom a magyar történelemben azt a körülményt, hogy a hosszú előkészületi időszak után a védekezésből a támadásba mentünk át. Mert ma offenzívában vagyunk az e gész magyar vonalon-Támadásban, amelyben csak győzni szabad, Fs győzni is fogunk/' /Szűnni nem akaró lelkes taps és éljenzés/ <Y,,- Ha megfontoltsággal, türelemmel, szellemi sir ŐK megfeszítésével 12,000 négyzetkilométer területet egy millió lakossal vissza tudtunk szerezni Magyarországnak, amikor e teljesítmény felett az egész müveit vil^'g álmélkodik, bevallom, csodálkozva látom, nogy a magyar nemzet egyes rétegei nem tudják kifejezésre juttatni az t az ujjongó érzést, amely a" .vértelen győzelem felett el kellene hogy töltsön mindenkit. Annak tulajdonítom ezt a jelenééget. hogy talán a hosszú várakozás és reménykedés után túlságosan meglepetésszerűen következett be a valóság. Nem igen gondolhatott sok ember arra, hogy a csodák valóra is válhatnak, ha kellő elszántsággal, ' ' . (és megvalósítják őket. /Folyt, és vége^köv./ ' . •