Napi Hírek, 1938. december/1

1938-12-12 [0431]

Gu/Zs /Az .egyesített bizottság ülsének 4. folytatása, á tudósítás eleje a 9-ik, 10-ik, 15-ik és 17-ik kiadásban található./ Ezzel az általános vita véget ért és Kunder jíntal kereske­delem-és köiekedésügyi miniszter szólalt fel. A miniszter hangoztatta, hogy a javaslat tulajdonképpeni tárgyát illetően egyetértés van. A javaslat meg­szavazása - mondotta - az 1936 óta lezajlott események következtében ma indokoltabb, mint 1936-ban volt. A miniszter ezután viaszolt az egyes felszólalókrak. Eber Antalnak válaszolva kifejtette, hogy aj,agrár-olló szükitése az agrárárak emelésével és az ipari árak csökkentésével képzelhető el. Nálunk mind a két irányban történVbek intézkedések a az 1931.évi mélyponthoz képest az agrár­cikkek árszínvonala jelentős mértékben emelkedett is, az ipari cikkeké'pedig csöktent. Az ipari államokban az agrárárak emelése lényegesen könnyebb. Mihelyt a fejlettebb iparositás folytán függetlenebbek leszünk az agrárter­meléseién, vagyis ha nem leszünk annyira hozzákötve a kivitel utján elért árak­hoz, mi is lényegesen közelebb jutunk a nyugati államok 90-es agrárindexéte z. Egyébként a magyar belső agrárárak a világpiaci árakhoz képest jóval magasabbak s na a kötött gazdasági rendszer helyett a szabad rendszerre térnénk át, sülyednének az agrárárak. - Ami azt illeti - folytatta a miniszter -/ hogy az agrár­ollón iparcikkek heXenctedésével 4avitsunk,itt csak egy példát hozok fel, Ha ioarcikkszükségletüfiket behozatallal fedeznők^ néhány hónap alatt fazete s­képtelenekké válnánk, illetőleg az életnívóval annyira le kellene szállnunk, hogy a mait meg sem tudnánk közelíteni. Például a textilipar évi termelésének értéke körülbelül 500 millió pengő'fölött • van, egész mező­gazdasági kivitelünk pedig nem s»kta ezt meghaladni. Ha tehát az iparosítással felhagynánk*a mezőgazdasági termékek értéke nem v&lna elegendő arra, hogy csak textilneműkben is fcielégiteni tudjuk a belső szükségletet. (§5) - Az Olaszországgal való forgalom számaival kapcsolatban meg kell vizsgálni, hogy mi vezetett az olasz volumen csökkenésére. Olaszország felé tudvalevőleg a buza és a szarvasmarha teszi ki kivitelünk jelentős rés zét T Az elmúlt esztendőben búzatermelésünk olyan gyenge volt, hogy eresz buza­feleslegünk nem haladta meg a 2 millió métermázsat, szemben az idei 7-8 millió­val. Ebből a 2 millió métormázsából Olaszország félmilliót vett át, idén viszont már eddig 2.5 millió métermázsa volt oda a kivitelünk. A percentszámok változása tehát szembeötlő ugyan, de ezejcből sokszor téves következtetéseket iehet levonni, , , '. - Ami azt illeti, hogy fokoznunk kell az olyan termelest, ahol egy munkásra kisebb termelési mennyiség esik, - mint például a mezőgaz­daságban és a kiaii/irban^ez azt jelentené, hogy ilyen módon a nemzeti jöve­delmet csökkentenők, -.„,.,•,,,,, , Krúdy ü'erenc képviselő felszólalasavai kapcsolatban rámutatott a miniszter arra, hogy éppen a Tiszántúl .érdekében hoztak olyan intézkedést , amely lehetővé teszi, hogy a buza ára a Hszántul ugyanaz, mint máshol, A szar­vasmarha-kivitelnél ís-alüszáhtúlról egészen a Duna vonaláig ingyen szállít*, iák a marhát, hogy a Uszántul le ne maradjon a nyugat fele való kivitelből. A továbbiakéban rámutatott a miniszter arra. hogy valamely cikk gyártására való berendezkedésnek lényeges feltétele az, hogy van*e olyan fog^ztópiac, akár itthon, akár külföldön, amely ennek a cikknek jövedelmező gyártását lehetővé teszi. Ha ez megvan, akkor nyugodtan be lehet rendezkedni ennek a cikknek gyártására s aKkor az árképződés ugy fog alakulni, hogy a horribilis védővámokat teljesen kiküszöbölik. '

Next

/
Oldalképek
Tartalom