Napi Hírek, 1938. december/1

1938-12-07 [0431]

I Hb/Ho/Szt Paris, december 7. /Havas/ Ribbentrop és Bonnet esti megbeszélése a Grillon-szállóban háromnegyed óráig tartott. A tanácskozás főleg a két ország kereskedelmi kapcsolataira vonatkozott. A két miniszter megvizsgálta a szakértők meg­beszéléseinek eredményét, E megbeszéléseken a francia-német kereskedelmi szerződés működéséről és bizonyos clearing-nehézsegekről volt szó, A két külügyminiszter kifejezte azt a kívánságát, hogy fokozzák az áru- ­cserét a Két ország között, amelynek nemzetgazdasága kiegészíti egymást, Ribbentrop és Bonnet végül a csen határok biztosításának kérdését vizs ­gálta meg. Mint ismeretes, a cseh külügyminiszter Berlinbe utazik, hogy ezt a kérdést megbeszélje Ribbentroppal. A tanácskozás végoh Ribbentrop kijelentette Bonnetnak, hogy párisi látogatása kitűnő benyomásokat keltett benne. /MTI/ W Zw/Mo/Szt Bern, december 2. Baumann szövetségi elnök a képviselőházban nyilatkozott a Journal des %tions betiltásáról. Kijelentette, hogy a lap nemet-'és olaszellenes támadásai már többször foglalkoztatták a hatóságokat. A lap külföldi termék, a népfront-eszmék alapján áll és harcmodorában egyál­talán nem veszi tekintetbe, Svájcnak a külfölddel fennálló kapcsolatait. Nem engedhető meg, hogy Svájcban megjelenő külföldi és külföldről támo­f atqtt lap külföldi kormányok sértegetésével állandóan megnehezítse a ülföldi kapcsolatokat. A sajtóbizottság egyhangúan hozzájárult a lap ideiglenes betiltásához, /MTl/ X Ra/Ra/Szt Róma, december 7. /Stefani/ Az olasz képviselőház szerdán folytatta munkálatait. Egyhangú felkiáltással (fogadták a testületi nemzeti tanács reformjáról szóló törvény java slatoirT Ez után lelkes taps közepette két további tör­vényjavaslatot terjesztettek elő a kamara elnökségének. Az egyik a fasciók és testületek kamarájának létesítéséről szol, a másik pedig faj védelmi intézkedéseket tartalmaz, /MTI/ 1^ W Ra/Mo/Szt B r ü s s z el, december 7. A belga kormány szerdán minisztertanácsot tartott, amely igen mozgalmas lefolyású volt. Spaak miniszterelnök, mint ismeretes, le akart mondani. A minisztertanács Jb yamán azonban szociáldemokrata képviselők küldöttsége érkezett meg, amely felszólította a miniszterel­nököt, hogy maradjon kormányon,, amíg a helyzet ben tisztázódik. Hir sze­rint a flamand szociáldemokrata képviselőknek, akik kedden 'Spaakra szavaztak, sikerült több vallon képviselőt meggyőzni annak szükségessé­géről, hogy a kormányválságot el kell kerülni, opaak szerdán este kö­zölte, hogy előreláthatólag át fogja alakítani a kormányt és még egy szabadelvű minisztert veszlDe a kormányba./MTI/ 2yl/l/Szt Róma, december 7. /Stefani/ Bolognában és Anconában tiltakozó gyűléseket tartottak a tunisjiyz,; nizzai és korzikai olaszellenes tüntetések miatt, hogy újra kimutassák az olasz lakosság együttérzését az ott élő testvérekkel,

Next

/
Oldalképek
Tartalom