Napi Hírek, 1938. november/2

1938-11-29 [0430]

/-/ V/Wa Prága, november 29,/Céeh Távirati Iroda/ A minisztertanács ma tudomásul vette a ííémet Birodalom és Csehszlovákia között november 20.-án Berlinben létrejött közös nyilatkozat szövegét, amelynek értelmében a két állam kölcsönösen biz­tosítja a német, illetve'cseh kisebbség jogainak védelmét és szabad fejlődésének lehetőségét, ^ A minisztertanács ezutá n Jbizon yos} a helyzet által köve­tett fpet : ízu P gya^ szilárd kamatozású értékpapírok tőke-és kamattörlesztésével kapcsolatban, majd elhatározta, hogy 1938 végével megszünteti a párisi, berlini és londoni cserszlovák főkonzulátusi hivatalt, amelyeknek teendőit az ottani cseh követségekre ruházza át. A minisztertanács egyben elhatározta, hogy megszünteti a caracasi, limai és tiranai csehszlovák ' '. követségeket, valamint az alaxandriai. saá.onikii. algiri, szarajevái, üszkübi és singaporei csehszlovák konzulátusokat. Pu/Bj/Wa Rf, Bukarest, november 29, A román hatéságok a kolozsvári merénylettel kapcsolat­ban rövid nyomozás-után elfogták a merénylőt Fagadaru Miklós kolozsvári ügyvéd személyében, Fagadarut Csernovicban fogták el, ahova Tamás Vazul névre szóló hamis okmánnyal szökött. Megmotozásakor többféle robba­nóanyagot találtak nála. Vallatása során kiderült, hogy messzire szét­ágazó bűnszövetkezet akciójáról van szó. A bűnszövetkezet tagjai állan­doab gyakorlatoztak, hogy minél sikeresebben követhessenek el merény­letet, Fagadaru Miklós mindent bevallott./MTI/ W Zw/Zw/Wa B u r g o s, .november 29» Franco tábornok Zog albán királyhoz szivélyes szerencse­kivánatokat intézett Albánia függetlenségének évfordulója alkalmából. Nordana spanyol nemzeti külügyminiszter az a ; lbán miniszterelnököt üd­vözölte táviratban ebből az alkalomból./MTl/ W Zw/Zw/Wa Saint-Jíean de Luz, november 29. A köztársasági Spanyolország külügyi hivatala a valenciai rádióállomás utján felhívást terjesztett, amely szerint a köztársasági Spanyolország "feltétlenül a francia nroletárok mellett áll nehéz óráikban". A köztársasági Spanyolország boldog, hogy tanújelét adhatja hálájának a francia munkások iránt, akik hathatósan támogatták a köztár­saságiak ügyét./MTI/ W i/Mo/Wa Pozsony, november 29. A szlovák kormány közkegyelmet hirdet az 1938 október ' 6.-a előtt elkövetett politikai bűnökre. A rendelet e héten^neg^elenik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom