Napi Hírek, 1938. november/1
1938-11-13 [0429]
1938. november 13. ^?é^p P r o" d o m o , A kassai rádió " szombat délutáni közvetítéséről a 14. kiadá"sban mogjelönt tudósitásS kéri ük az alábbi tudósítással helyettesíteni: V /Ho O~ K a$s a , november 13. \j A kassai rádió szombaton délután hanorakor abban a földűlt stadóiépületben, amelyet a csehek teljesen kifosztottak, adta első"" kiséreleti adását. Sgósznapi munkával sikerült a kassai stúdióban a legszükségesebb berendezést . ' rögtönözni és ideiglenes rádióállomással az első magyar"rádióadást megvalósítani. "" Elsőnek Magyary Endre postafőméknök műszaki vezetése mellett vitéz Somogyvárif Gyula igazgató szólalt felv Meghatott hangon Jelentette be, hogy a magyar rádió megkezdte a kassai ideiglenes leadóállomás próbaadását s a jó Isten áldását kérte orré az olső lépésre, amelynek célja és""minden törekvése az, hogy a magyar, szlovák és ruszin nép boldogabb jövendőjét szolgaija."" Ezután a"'Rákdczi-induló hangjai csendültek fol a rádióban s phhoz Somogyváry igazgató hozzáfűzte, nogy önnek az indulónak Kassán szimbolikus yoloűíősege van: Kassa városa nemcsak a'^zabadsághős "hamvait őrzi, hanem szollomét is« Ez a szellőm taitotta meg magyarnak Kassát és a magyar rádió ennek a"szellemnek hódolt,amikor olső adását a Rákóczi-induló hangjaival kezdi. ,A Magyar Hiszekegy hangjaival zárult lo az olső kísérleti műsor. /MTI/ KÍÍM Sa Zw/ . /Ho Varsó, november 13. /Magyar Távirati Iroda/ _ A lengyel" sajtó rendkívüli érdeklődéssel foglalkozik a cseh megszállás alatt maradt"Ruszinföldről érkoző hirokkol. A l->pok közlik ezzel kapcsolatban az Ungvárról érkozott hiroket, amelyek arról számolnak be, hogy a ruszin katonaság egyre "tömegesebben szökik át teljes fogyvorzotbon a magyarok által visszaszór-" zott területekre, Mogomlitik a lapok, hogy lrrközség nemzeti tanácsa kövotolto Munkácson a Magyarorszeghoz való csatolását. *" Az egész sajtó foglalkozik az Express Távirati Iroda ' jolentese alapján Fcncik volt minisztörnek Ungváron mondott beszédével is. AKurior Warszawski ungvári jelentése szorint'a magyar hatóságoknál naponta sok küldöttség jelentkezik a csoh oldalon" maradt községekből, amelyek azt állit Jak, hogy a határon tul maradó községek éhhalálra és pusztulásra Vannak ítélvo.