Napi Hírek, 1938. november/1

1938-11-12 [0429]

0 Ho / Kánya-beszéd J, folytatása / Október. 29.-án a csehszlovák koimány közölte a magyar, kormánnyal, hogy Berlint és Rómát felkérte a döntőbíráskodás elvállalá­* sára. Minthogy a magyar koimány ezt már előzőleg megtette, részéről ily­irányú ujabb lépésre nem volt szükség. Itt még megjegyzem, hogy közben sikerült Prágával megál­lapodnunk abban, hogy a katonai szakértők Pozsonyban találkozzanak, hogy a Magyarországnak visszabocsátandó területek kiürítését, illetve megszállásának menetét minél rövidebb időn belül megállapíthassák. Tisztelt Ház! E^L '.előzmények után ült össze november hó 2.-án a bécsi konferencia. Határozatait lényegében felöleli a tárgyalás alatt lévő törvényjavaslat. Mint már ismeretes, ez nekünk kb. 12.000 km^-t az 1910-es népszámlálás szeiint 863.000, az 1930-as népszámlálás szerint 1,030.000 lakossal juttatott vissze» Most meg fogom vizsgálni, tisztelt Ház, az eredménynek tükrében, hogy mennyiben sikerült azokat az alapelveket megvalósítani, amelyeket e rendkívül nehéz tárgyalások megindulásakor zsinórmértékként magunk elé tűztünk. .'Jtint mái említettem, a koimány leg-első feladatának tekintette a m agyai-csensz lovak vita leggyorsabb elintézését. Sikerült elélnünk, hogy a müncheni pótjegyzőkönyvben a táigyalások befejezéseié végső ha tálidőnek kitűzött három hónapot körülbelül öt hétre csökkentettük le. Ragaszkodtunk ahhoz az elvhez, hogy nem tüiünk megkü­lönböztető bánásmódot a magyaiság hátiányáia azzal az eljárással szem­ben, amelyet a német és lengyel kisebbségi kérdés megoldásában követtek. /Folyt, knv I

Next

/
Oldalképek
Tartalom