Napi Hírek, 1938. október/2
1938-10-17 [0428]
o- Ta l/l § A Magyar Távirati Ircáa munkatársa kérdést intézett Imrédy Béla miniszterelnökhöz a csehszlovákiai probléma jelenlegi állásáról. A miniszterelnök /^következő nyilatkozatot tette: - A komáromi tárgyalások megszakadása után első és természetes lépésünk az volt t hogy a müncheni határozatban részes és velünk baráti viszonyban álló német és olasz nagyhatalmakhoz forduljunk és külön-kiküldöttek által az előállott helyzetre vonatkozó felfogásunkat előadjuk. S lépésünk hatása alatt a különböző országok,külügyi hivatala, között elénk diplomáciai tevékenység folyik abból a célból, hogy a magyarlakta területek visszacsatolásának kérdése mielőbb végleg döntésre jusson. A magyar közvélemény érthető türelmetlenséggel várja ennek az akciónak eredményét és a magyar kormány minden lehetőt elkövet a magoldás meggyorsítására, - Minden halasztási szándékkal szemben a leghatározottabban fellépünk,mert a hitegetésből, taktikázásból elég volt. Magyarok szenvednek odakint, akik ide tartoznak s az ottélő valamennyi nemzetiséget megilleti az önrendelkezési jog. Itt tehát oly mélységesen komoly, az. emberi lét gyökeréig lenyúló problémákról van szo, amelyeknél a bizonytalanságot fenntartani lehetetlen. Türelmünfet, amelyet tanusitottunk|ne értse félre senki, mert a nemzet és kormánya ieltétlenüí o el van szánva a magyar igazság kiküzdésére. - természetesnek jeleztem előbb azt a lépésünket, hogy az emiitett két nagyhatalomhoz fordultunk, természetesnek azért, mert évek óta szoros baráti kapcsolatok fejlődtek ki e két állam felé, amely kapcsolatok a közös érdekek és a mélyen gyökerező érzelmek komponenseibői tevődtek össze. ízek a szálak az utóbbi idők folyamán csak erősbödtek s külön rá kell mutatnom, hogy az utolsó hetek eseményei, amelyfek Magyarországnak is megnyitották a jelentős erőgyarapodás utjat, a két hatalom fellépésének tulajdonithatok. Az általunk mindig szem előtt tartott erkölcsi tényező is fokozottan hat tehát abban az irányban, hogy politikánkkal minél jobban hozzáilleszkedjünk a tengely hatalmainak politikájához és velük minden vonalon a megértés és együttműködés útjait keressük. - Harmadik nagy barátunkiaz erőteljes uj lengyel birodalom - amelyet szintén azonnal tájékoztattunk a helyzetről - máris számos tanújelét adta rokonérzésének, barítságának és támogatásának. Ez a politika és ezek az érzelmek részünkről mindig a legmelegebb viszonzásra találtak. . . /Folyt, köv ./ A V/L Paris, október 17. /Magyar Távirati Iroda./ Daladier miniszterelnök néhány nap óta könnyebb nátha 1 a zoaT) megbetegedet t és noha nem dőlt ágynak, orvosai tanácsára nem hagyja el lakását. A Liberté jelentése szerint a miniszterelnök gyengélkedése—-^ ellenére is tovább dolgozik pénzügyi ás gazdasági javaslatain, amelyfoekkij ) legutóbbi részleteit c sak a jövőheti kormánytana oson fogják véglegesen jóv áhagyni.