Napi Hírek, 1938. október/2

1938-10-22 [0428]

X S/L Róma október 22./St ef ani./ A G-iomale d'Itália irja:A francia légügyi miniszternek a Petit I'arisienben megjelent nyila tkaz ata,amely szerint " Íizen-Hhat mil­liárdot forditanak a francia hadi repülés .fejlesztésére, rendkívül­feltűnő epizódja a nagy demokratikus hatalmak fe' fegyverkezésének. • Ilyen gigantikus költséggel tulajdonképpen egészen ui légi hadsere­get létesítenek. A háborúra való készülődésnek ez a francia rész­ről bejelentett meggyorsítása jelentős iránymutató, amelynem ma­radhat visszahatás r nélkül más európai hatalmakra, elsősorban » A Franciaer szág szomszédaira: Dia3zar sz gra, Németországra , ipa­nyolországra. Ez s bejelentés amellett ujabb bizonyitéka annak, hogy az óriási arányú fegyverkezéseket mindig a demokratikus/hatalmak kez­deményezik, valamint annak is,hogy még nagyon messze vagyunk az európai együttműködésre irányuló bejelentett akarat megvalósítását ól. A lap a demoicráciák óriási arányú fegyverkezésében ujabb mozzanatát látja annak az offenzívának, eme íye kot ezeknek az cc sz ágiknak egyes pártjai OlaszorazágjNémetország és Japán ellen folytatnak. Egyébkénít, folytatja a lap, tartózkodással kell fogadni a frmcia légügyi mi­niszternek a tizenhat milli-rdos hitel szükségességéről te'tt nyi­atkozatát ,mert vagy hiába fecsérelték cl a francia aviatikán eddig kiadott mintegy tíz .nilliárdot, vagy pddig ujabb bizonyítékát szolgáltatják annakjbogy t _ Jk Bonnetnck Chamberlainen '% Mussolinihoz int'zctt fel hívása, hogy mentse meg r*békét .tulajjdon­képpon az uj háború előkészítésének mozzanata volt./MTI./ /nagy W Ra/Zs/Vv S a n g h a i , október 22. A japán hadiflotta parancsnoka az érdekelt hatalmakhoz intézett jegyzékben közölte, hogy vasárnaptól kezdve a Jangce folyón Han­kau közeieben éjjel is lesznek repülő támad:'sok. mert ott erős kinai csa­patok lépik át a folyót. Felkérik a hatalmakat, hogy hajóikat szombat éj­félig Hankautól legalább tiz mérföldnyire északra Helyezzék át és a hajélc uj tartózkodási helyét közöljék a japán parancsnoksággal./MTI/ W Ra/Zs/Vv S a n g h a i , október 22. A japán közép kmai hadsereg vezérkari tisztjei ki­jelentették, hogy Hankau bevételével a következe két héten belül lehet számolni. Szombaton délben japán tengerészeti csapatok megszállták Ocsen­get a Jangce mentén. Elfoglalták továbbá a Jangcetói északra fekvő Kishui helysáeet. Szombaton délben a japánok öt kilométernyire Kishuitól északnyugatra álltak. /MTI/ -0- Km/Km/Vv B lg rád , október 22. A hőmérséklet az utóbbi napok folvSmán egész Jugoszlá­viában erősen alászállt. Montenegróban és Dél szerbiaiban meglehetős bő havazás volt./MTI/

Next

/
Oldalképek
Tartalom