Napi Hírek, 1938. október/2
1938-10-21 [0428]
Kő/Mo Pótlás. Frank némot birodalmi miniszter előadásáról a 23.ki adásunkban inog jóiéit tudósításunk utolsó bokozdéso olé /a bekezdés igy kezdődik: Rövid elvi fejtegetésekben vázolta ezután a német népi jog megújhodásának kiinduló pontját stb./ kérjük beszúrni a következőkot: Funk minisztber előadásában ezután a nemzeti szocializ 7 must ért bírálásokkal foglalkozott, majd igy folytatta: - Távol áll tőlünk azt állítani, hogy az, ami számunkra, nemietek számára jónak,hasznosnak és eredményesnek mutatkozott, más népek számára is gyógyító ir vagy a boldogság eszménye kell hogy legyen. Büszkék vagyunk mint nemzeti szocialisták arra, hogy hazánkat újból felemelkedettnek látjuk és minden becsületes népnek kívánjuk,érjen meg ugyanolyan boldogságot mint mi. Távol áll tőlünk azonban az,hogy más népeket is rábeszéljünk vagy éppen rákényszeritsünk a nemzeti szocialista eszmény átvételére. A nemzeti szocializmus nem kiviteli cikk, nemzeti szocializmus ősi német, de kizárólag német hatalmi berendezkedés. L E/E London . október 21./Magyar Távirati Iroaa./ A Reuter-iroda római levelezője szerint olasz körökben ugy tudják, hogy lerd Ferth angol nagykövet és Ciano grof külügymi mszter egy héttel ezelőtt elintézték az angol-olasz egyezmény megerősítésének minden részletét, A megerősítés november elején, az anícol narlament összeülése után várható. / L L/E London, október 21./Magyar Távirati Iroda./ Geoffrey Shakespeare,a tengernagyi hivatal államtitkára Norvichban mondott beszédében szerencsés fejleménynek • minősítette, hogy Franciaország eleitette a háború óta követett politikáját, amelynek célja Németország bekerítése volt az orosz és cseh szövetség gyűrűjével, rolitikánk célga - úgymond Shakespeare a béke biztosítása a békeszerződésekkel örökölt háborús okok kiküszöbölése utján. LE/E London, október 21./Magyar Távirati Iroda.,/ Az angol Népszövetségi Unió a legutóbbi valsag . fejleményeinek fölülvizsgálata kapcsán kiadott nyilatkozatában nemzetközi értekezlet összehívását sürgeti mindaz tn politikai és gazdasági kérdéseknek megegyezés utján való elintézésére, ame.yek háborúhoz vezethetnek. L E/E London, október 21.. - . / A Reuter-iroda bukaresti • • értesülése szerint karoly király londoni látogatásának célja az angol-román viszonylatnak lokent gazdasági és kereskedelmi téren való fejlesztése.