Napi Hírek, 1938. október/2

1938-10-21 [0428]

Ba o- V/V Róma, október221,/Magyar Távirati Iroda/ A Stampa rámutat arra, hogy a cseh-magyar tárgyalások még holtponton vannak. A magyarokat azonban- irja- ezért nemterheli felelősség, mert Magyarország nem tanusit hajthatatlan magatartást, hanem egyszerűen mar elismert jogait védelmezi. A csehek számára pedig nem elég, ha felmondják szerződésüket Moszkvával, de egyben meg kell szabadulniuk Moszkva befolyása alól is, amely ebben a pillanatban főleg n lengyel és a magyar törekvések ellen irányul. Ba o- V/V Róma, október 21./Magyar Távirati Iroda/ XI.Ilus pápa fogadta az onitü keresztény értekezlet résztvevőit, akiknek figyelmét felhivta azokra a vallásüldözésekre, amelyekkel az ut°bbi napokban olyan sokat foglakkozott a nemzetközi sajtó és amelyek olyan nagy megütközést keltetlek az eoész világon. A Szentaty^t ezek a hirek. amelynek valop^'ártfl aükalma volt meggyőződhetnie, mélyen elszomoritották ,mint az egyház fejét, de mint embert egyaránt, A híveknek- mondotta- erőt kell meriteniök a Pápa érzel­meiből, aki derülátó l nem pedig borúlátó* ezt természetesen a jövőre : cell érteni, mert a jelen olyan, aminőnek az Ur akarja.A jövő az Jristen kezében van, mert a nagy történések neki engedelmeskednek, nem pedig az embereknek. 4 Pápa hangoztatta, hogy élete során sokat ért meg, de most, nyolcvanéves fejjel kérdeznie kell, vájjon mit tartogat még számara a gondviselés? "Mindig kérjük az Urat, hogy adjon Nekünk jó véget- de hozzá tesszük, hogy ha még tehetünk valami jót ebben az életben, ugy legyein mag az Ur akarata, A Szentatya végül hangoztatta, hogy a Szentszék Poltiká|a csak egy célt ismer: és ez Isten dicsősége és a hívek letki üdvössége, M V/V o- Berlin, október 21./Magyar Távirati Iroda/ Dr.Kricgner Kálmán. Linz 4árta ismert magyar hegedümüvésznő férje, akit no hány héttel* azelőtt Straub Ágnes filmmüv észnővel együtt gépkocsiszerencsetlenség ért, péntekre virradó éjjel a? erfurti kórházban meghalt. Kiiegnert, aki már a javulás utján volt, szívszélhűdés ölte meg. Bjciegner.es felesége ismert tagja volt a berlini müvész­társadalomnak; vedégszerető házukban a német társadalmi és művészi körök legismertetbb tagjai megfordultak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom